Blog

Caruso

Hattyúk, gerlék és sirályok Velencében

Párizs mellett minden bizonnyal Velence az a város, ahová a legtöbb gerlepár ellátogatott az elmúlt másfél évszázadban, vagyis az intézményesült turizmus kezdete óta. Amikor 1797-ben Bonaparte Napóleon mindegy mellékesen felszámolta a több mint ezeréves Köztársaságot, valójában már akkor egy múltjába révedt, önmagát túlélt várost igázott …

Caruso

Szentpétervár, végállomás

Az európai színház- és operaélet egyik nagy (ám valljuk be, némiképp túlérzékenykedett) kérdése Ukrajna lerohanása óta, hogy mit is kezdjünk az orosz kultúrával. Vegyük embargó alá azt is, vagy tűrjük meg a színpadainkon, netalán támogassuk?! Szerencsére az idei évadban a kezdeti hőzöngések után a szellemi …

Caruso

A zene várost épít

Napjainkra lassan alig hallatszik ki a tiszta muzsika a vészharangok kongása mögül. Az opera és a komolyzene egyre inkább rétegműfajjá válása, a későn (ha egyáltalán) megkezdett ifjúságnevelés, a jelentős művészegyéniségek ritkulása, sőt eltűnése, a túl sok középszerű vagy éppen megbotránkoztató produkció, majd a világjárvány és …

Caruso

Copf és pihe

Megkísérelni megérteni a német operakultúra jelenségeit és jelenlegi állapotát jóval célszerűbb az 1690 (tehát az első németföldi operaház, a braunschweigi megnyitása) óta zajló folyamat részeként, mintsem sokszáz kilométer távolságból fotók vagy trailerek alapján sommás ítéleteket pufogtatni. A Regietheater kialakulásának éppúgy megvannak a reális és világos …

Caruso

Kutya egy világ

Az 1690 (!) óta működő többtagozatú braunschweigi Staatstheater a 2022/23-as évadban összesen negyvenhat különböző – jórészt friss – programmal várja az érdeklődőket. Az operatagozat A Rajna kincse, Az istenek alkonya és A varázsfuvola felújítása mellett olyan ritkaságokkal készült, mint Lehár (az Operettszínházban 1924-ben Apukám címmel …

Caruso

Nincs csavar

Az amerikai Laura Berman 2019 őszén vette át a hannoveri Staatsoper vezetését. Ahogy ez a hasonló német operaházaknál ilyenkor gyakran lenni szokott, az új intendáns kinevezése egyúttal teljes társulat- és repertoárcserével járt. A dramaturgból lett színházvezető friss szemléletű produkciókat és műveket ígért annak a hannoveri …