Tovább a tartalomhoz

Ezerötszáz néző nézte és tapsolta végig a homlokzati óriáskivetítőn közvetített díszbemutatót és az azt felvezető fergeteges utcai parádét. Az előadás végén kint és bent egyaránt hosszú vastaps köszöntötte a produkció sztárszereplőit és a stáb minden résztvevőjét. (A fotógalériáért kattintson a képre.)

 

 

A dalszínház történetében sosemvolt pompás szabadtéri felütéssel, fúvószenekarral kísért fiákeres felvonulással, valamint A Operaházi Borlovagok minikoncertjével kezdődött a szeptember 29-ei évadnyitó premier. Erkel Ferenc Hunyadi László című operáját nemcsak bent, hanem kint, az utcán is ezrek nézhették végig szombat este. Az Andrássy utat 1200 szék elhelyezésével ingyenes nézőtérré alakították, de még ennyi sem volt elég - több százan állva nézték végig a premiert. Erkel remekművének felcsendülését látványos szabadtéri ceremónia előzte meg: az Operaház társulatának operaénekesei és balettművészei fiákerkonvojban utaztak a Hunyadi László bemutatójára. A művészek egytől egyik az évad előadásainak főszereplői voltak, akik jelmezben ültek a fiákerekben, a szezon operaházi előadásait szimbolizálva. Az Ybl-palotával szemben az Operaház szakmai partnere, a Zeneakadémia gyakorló középiskolája, a Bartók Konzervatórium fúvósai a Hunyadi-indulót játszották, miközben az érkező művészeket libériás lakájok segítették le a fiákerekről, a közönség üdvrivalgása közepette. 

A premier előtt Ókovács Szilveszter mb. főigazgató a színpadról köszöntötte Áder János köztársasági elnököt és a megjelent politikai és egyházi méltóságokat, valamint természetesen az egész közönséget. A Hunyadi szezonnyitó premierje ezután a Himnusz közös eléneklésével indult, amely egyúttal tisztelgés volt az Operaház új nézőtéri Magyarország címere előtt, amelyet a régi helyére (a színpad fölé) készítettek el a díszletfestő műhely képzőművészei, és premieren most először láthatta a publikum. 

Az előadást az m1 és a Bartók rádió is közvetítette, valamint az érdeklődők  itt a www.opera.hu-n és a www.fidelio.hu-n online is végignézhették. Az Operaház Facebook oldalára özönlő köszönetnyilvánítások szeint akadt olyan néző, aki New Jersey-ből kísérte figyelemmel a produkciót.