
A Magyar Állami Operaház és Erkel Színház új műhelyházzal és próbacentrummal bővül, melynek létrehozására, felszerelési költségeire, valamint az Andrássy úti Operaház felújításának előkészítésére a kormány összesen 14,425 milliárd forint összeg erejéig fedezetet biztosít – jelentette be sajtótájékoztatón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár és Ókovács Szilveszter főigazgató 2015. július 27-én.
A beruházás révén az Eiffel Csarnok helyszínére települ az Operaház összes műhelye, raktára (díszletek, jelmezek, kellékek, világítóeszközök stb.), létesül két próbaszínpad, illetve képzőhelye és demonstrációs terepe is lehet az eltűnőben lévő színházi gyártó szakmáknak. Mindezzel az egykor Gustave Eiffel irodájában dolgozó Feketházy János által tervezett ipari műemlék megújul, és további fejlesztésekhez biztosít vonzó környezetet.
A komplex épületegyüttes tervezési programjának fő elemei között szerepel az Operaház és az Erkel Színház előadásainak gyakorlásához szükséges terek biztosítása, a gyártóműhelyek további kapacitásbővítése és korszerűsítése, a jövő generációjának és az utánpótlás képzéséhez elengedhetetlenül szükséges infrastrukturális feltételek megteremtése: Opera Zeneiskola, Nemzetközi Posztgraduális Operastúdió kialakítása és működtetése, valamint látogatóközpont létesítése.
A teljes beruházás várhatóan 2017 nyarára készül el.
A teljes sajtóanyag a mellékelt dokumentumban olvasható.