A Kossuth-díjas magánénekes, a Magyar Állami Operaház örökös tagja, mesterművésze az egyik legemlékezetesebb Bánk bán és Des Grieux lovag volt, a világ számos híres operaházában ünnepelte őt a közönség.
Ilosfalvy Róbert Hódmezővásárhelyen született 1927-ben, Molnár Imre és Jászó Györgyné növendékeként tanult a Zeneakadémián, majd 1947 és 1955 között a Honvéd Művészegyüttes tagja volt. 1954-ben debütált a Magyar Állami Operaházban, Erkel Ferenc Hunyadi László című operájának címszerepét alakította. 1966 és 1982 között a kölni opera szólistájaként tett szert világhírre.
Fellépett Európa legjelentősebb operaszínpadain, valamint San Franciscóban és a New York-i Carnegie Hallban, emellett számos hanglemezfelvétel szólistája. Művészi munkáját 1962-ben Liszt Ferenc-díjjal, majd 1965-ben Kossuth-díjjal jutalmazták. A művész 2009-ben hunyt el.