Tovább a tartalomhoz

A magyarországi arisztokrácia egyik legizgalmasabb életútja kétségtelenül a Hatvany családhoz köthető. Iparmágnások, politikusok, művészek és műpártolók mind ugyanahhoz a befolyásos dinasztiához tartoztak, ám a történelem sorscsapásai őket sem kímélték. Hatvany Helga egyedülálló családregénye egy letűnt, de annál emlékezetesebb korszakot tár elénk.

A történelmi távlatokból sok minden megítélhető: a generációkon átívelő siker mibenléte, a személyes felelősségvállalás jelentősége, egy-egy gazdasági döntésnek perdöntő hatása, a világnézetekben kiütköző ellentétek szerepe. Mi is számtalanszor szoktunk hivatkozni olyan múltban történt eseményekre, cselekedetekre melyek jócskán formálták személyes jelenünket. Egyedi fölfogásunkat részben magunk alakítottuk ki különféle, ám számunkra meghatározó ingerek révén, részben azonban örökségül kaptuk elődeinktől. Azt, hogy szüleink és nagyszüleink mit hagyományoztak ránk az évek folyamán, többnyire tudjuk. Egy-egy szentimentális pillanatukban ők maguk szoktak róla mesélni nekünk a nagy családi fotóalbum bogarászása közben, vagy a közös ünnepi ebédek alkalmával. Ám, ha arra lennénk kíváncsiak, hogy dédszüleink, sőt ükszüleink hogyan alakították közvetett módon az életünket, akkor nem spórolhatjuk meg a családfakutatást, a múlt feltérképezését. Amennyiben felmenőink között arisztokraták, nemesi címmel ellátott kiválóságok is találhatók, a nyomkeresés még indokoltabbá válik. Ha pedig történetesen a XX. századi Magyarország egyik legvagyonosabb családjának vagyunk a leszármazottjai, egyenesen kötelező felderítenünk a múltunkat.

Hatvany Helga is így tett, mikor nekilátott, hogy hosszas kutatómunkája árán megírja a legendás Hatvany család históriáját. Röpke két évszázadot nem könnyű érthető kronologikussággal belesűríteni egy könyvbe, pláne, ha a világ többi részére szétszóródott rokonság is – akik szintén érdekeltek a hiteles családtörténet lejegyzésében – különféle forrásanyagokkal segítenek a szerzőnek. A kapott dokumentumok fényében Hatvany Helga kézirata merőben változott, mégis pont került a kötet végére. A Viharos idők több évtized szorgos munkájának az eredménye. Olvasása közben kiviláglik előttünk, hogy milyen út vezetett a kis aradi vegyesbolttól a pompás Hatvany birtokig, valamint, hogy milyen előnyökkel járt – a későbbiekben pedig hátrányokkal –, ha valakinek Ferenc József bárói címet adományozott. Korhű tabló elevenedik meg a lapokon keresztül, melyeken felismerhetjük a magyar irodalom legnagyobb alakjait, a műpártolás elhivatott képviselőit, páratlan tehetségű üzletembereket, művelt világpolgárokat, ugyanakkor képet kaphatunk a háború romboló hatásairól, a zsidóüldözés embertelen körülményeiről, az emigrációs hullámról, illetve a szocializmus hamis ígéreteiről. Hatvany Helga külön fejezeteket szentel édesapja személyének, Hatvany József ugyanis úttörőnek számított a hazai számítógépes technológia kutatásában. A Viharos Idők magával ragadó eseményeiről valakinek tudósítania kellett, és milyen jó, hogy erre egy olyan ember vállalkozott, aki tiszteletteljesen, de nem elfogultan nyúlt őseinek szellemi hagyatékához.

A Libri olvasást népszerűsítő programja, a 20 perc könyvklub a nyári sikerek után az ünnepek alatt sem áll meg, Adventi könyvnaptárként tér vissza. Számos izgalmas cikk és szöveg várja a résztvevőket, hogy a december minőségi tartalmakban gazdag legyen. Ha szívesen belelapoznál Hatvany Helga izgalmas családregényébe, vagy további érdekes témákról olvasgatnál, akkor csatlakozz a Libri online kampányához!

Csoportkép: Thomas Mann tiszteletére rendezett fogadás Hatvany Lajos Bécsi kapu téri házában. A képen (balról jobbra): ismeretlen; Hatvany Lajosné; Sárközi György; Katia Mann; ismeretlen; Bárdos Artúr; Márai Sándor; Thomas Mann; Bárdos Artúrné; Kerényi Károly; Otto Zarek; Katona Jenő; Ágai Béla; Káldor György; Hunyady Sándor; Jemnitz Sándor; Ágai Béláné; ismeretlen; Karinthy Frigyes; Hatvany Lajos; Kosztolányi Dezsőné / Forrás: Fortepan

Családi fotó: Hatvany Lajos anyjával, Paula nagyanyjával, testvéreivel / Forrás: Petőfi Irodalmi Múzeum