Tovább a tartalomhoz

2024. április 25-én a Magyar Állami Operaház főigazgatója és az 1.332 dolgozót képviselő szakszervezetek elnökei aláírták az intézmény belső életét, működését szabályozó új Kollektív Szerződést. Ezzel az aktussal egyidejűleg a két érdekképviselet visszavonta februári közös sztrájkfelhívását, amelynek nyomán március 19-től 5 napon át szüntették be a munkát az OPERA egyes tárai, így téve lehetetlenné az előadások rendes megtartását. A sztrájkot március 24-én sikerült felfüggeszteni egy, az előző éjszaka kötött közbenső megállapodással, amelynek nyomán egy hónapon át zajlottak intenzív tárgyalások a felek között.

Az új Kollektív Szerződés mellett érvénybe lép a közbenső egyezséggel létrejött új bérmegállapodás is, ennek nyomán a Magyar Állami Operaház dolgozóinak illetménye eléri, illetve megközelíti más kiemelt hazai kulturális szervezetek művészeinek és munkatársainak keresetét. Az operások már megkapták az új cafeteriajuttatás első felét, 140 ezer Ft-ot SZÉP-kártyán, a napokban pedig elkezdődik az előkészített új munkaszerződések aláírása. A felek első körben 10%-os bérfejlesztésről szerződnek, amely kifizetése 2024. július elsejétől esedékes. A második ütem 20%-os (nem kumulált, a 2024. március 1-i bérszinten számolt, de július 1-ig visszamenőleges) alapbéremelést jelent, ennek esedékesége 2024. október elseje. Az emelések nyomán a 2024-es költségvetési évre mintegy 15%-os alapbér-fejlesztés jut, a megállapodás teljes éves hatását 2025-ben fejti ki. A személyi juttatások emelése és költségtérítések, egyéb elszámolások korrekciója révén mintegy 4 mrd Ft értékben emelkedik az az összeg, amellyel az OPERA munkatársainak feladatellátását támogatja. Ezzel egyidejűleg a Magyar Állami Operaház vezetése döntött a nyári előadások számának megduplázásáról, a 2024/25-ös kiadott műsorterv módosításáról, intézményi takarékossági intézkedésekről, új jegyár-, valamint kedvezménystruktúrák kialakításáról, továbbá vadonatúj értékesítési elemek bevezetéséről is a Kollektív Szerződés és a bérfejlesztések forrásának előteremtése céljából. Erről a Magyar Állami Operaház a későbbiekben ad részletes tájékoztatást.

Mindezzel a Magyar Állami Operaházban a sztrájkveszély megszűnt, a felek a köztük 2017 óta húzódó kollektív munkaügyi vitát lezártnak tekintik. Ennek szellemében a szombaton megvalósuló Borisz Godunov ősváltozat premierje és az összes többi előadás biztonságban, normális keretek között tartható meg.

A Magyar Állami Operaház képviseletében:
Dr. Ókovács Szilveszter főigazgató

A Magyar Zeneművészek és Táncművészek Szakszervezete képviseletében:
Rotter Oszkár, az Operaházi alapszerv elnöke

Az Operaházi Dolgozók Független Szakszervezete képviseletében:
Bárány Balázs Péter elnök

Fotó: Berecz Valter