Dr. Temesi Mária (operaénekes, szoprán) a szegedi Tömörkény István Zeneművészeti Szakközépiskola ének- és zongora főtanszaka után rövid ideig a Szegedi Nemzeti Színház korrepetitoraként dolgozott. Ugyancsak Szegeden, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán szerzett ének- és zongoratanári diplomát, majd a budapesti Zeneakadémia opera tanszakos hallgatója lett. Dal és oratórium szakon a weimari Franz Liszt Musikhochschule-n és a salzburgi Mozarteumban tanult. Több alkalommal részt vett Lore Fischer weimari és salzburgi, valamint Pekka Saloma bayreuthi mesterkurzusain. Az Operaházban Elsaként debütált Wagner Lohengrin című operájában, 30 éves operaházi tagságának jubileuma alkalmából pedig Wagner Tannhäuserében Erzsébet szerepét énekelte. Több mint 40 főszerepet énekelt az Operában és a szerte a világban, számos neves operaházban. Gyakran szerepelt rádiós koncertek előadójaként, több alkalommal volt a „A hét muzsikusa” a Magyar Rádióban. Nemzetközi énekversenyeken többször nyert első díjat. 1997 óta a Szegedi Tudományegyetem Konzervatóriumában a magánének szak tanszékvezetője, magánének tanár, illetve főiskolai docens. Több neves fiatal művészt is elindított már az operaénekesi pályán. A világ számos operaházában énekelt. 2014-től az Opera Nagykövete.