Hosszantartó súlyos betegség után augusztus 22-én hajnalban elhunyt Sudlik Mária szoprán, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
Sudlik Mária 1942. május 25-én, Budapesten született. Énektanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd a Zeneakadémián végezte, ahol dr. Sipos Jenő növendékeként diplomázott. 1967-ben Monteverdi: Poppea megkoronázása című művének címszerepében debütált a Magyar Állami Operaházban. Bemutatkozását követően hosszú évekig az Operaház vezető énekesnője, szoprán főszerepek egész sorát formálta meg hitelesen, magas művészi színvonalon. Szakmai pályafutását 1974-ben Liszt Ferenc-díjjal, 1984-ben Székely Mihály-plakettel, 1984-ben érdemes művész címmel ismerték el. Verdi hősnőinek - Aida, Erzsébet (Don Carlos), Desdemona, Leonora (A trubadúr, A végzet hatalma) - megformálásával jelentős színpadi sikereket aratott, de emlékezetes alakításai között volt többek közt a Tosca címszerepe és a Figaro Grófnéja is.
Sudlik Máriát a Magyar Állami Operaház saját halottjának tekinti. Búcsúztatása szeptember 8-án 11 órakor lesz az Operaház előcsarnokában.