Tovább a tartalomhoz

Tisztelt Közönségünk!

Az Opera vezetése értékesítési munkatársai nevében is hálásan köszöni azt a sok türelmet, megértést és támogatást, amit hűséges nézőitől az elmúlt hónapokban kapott, és akik nélkül intézményünknek egész biztosan nem lehet jövője. Művészeink és munkatársaink mindent elkövetnek, hogy a járványügyi vészhelyzet elmúltával újfent megszolgálják ezt a szeretetet és bizalmat.

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy 2020. július 1-től hétköznaponként 9 és 14 óra között újra látogatható az Opera Értékesítési Centrum (1061 Budapest, Hajós utca 13-15. / földszint I. (90-es kapucsengő), így a jegyek és bérletek utalványokra történő átváltásában munkatársaink személyesen is nézőink rendelkezésére állnak.

Az Opera a 2020/2021-es, A Francia Múzsa Szezonja elnevezésű tematikus évadának műsorát 2020. augusztus 17-én hirdeti meg. Erre az időpontra készül el az évad műsorkalendáriuma is, mely fellelhető lesz a honlapon.

Az új évad jegyeinek és bérleteinek értékesítése várhatóan ugyancsak 2020. augusztus 17-én kezdődik; az Opera ekkor teszi közzé, hogy intézményünk – az aktuális kormányzati intézkedések figyelembe vételével – meg tud-e nyitni szeptember 1-jén. Amennyiben a járványügyi intézkedések nem teszik lehetővé a szeptember 1-i évadkezdést, a színház vezetősége minden hónap első napján tájékoztatja Közönségét honlapján és közösségi oldalain keresztül, hogy a következő hónap elején el tudja-e indítani a játékot. (Tehát augusztus elsején döntünk a szeptemberről, és ha úgy alakulna, szeptember elsején az októberről és így tovább: adott pandémiás helyzetben mindig teljes hónapok esnek le az évadtervről, így valamelyest kiszámíthatóbb mindenki számára a helyzet kezelése.)

Ahogy azt az Opera korábbi közleményében is jelezte, a vis maior léptékéből adódóan intézményünk az elmaradt előadásokra megváltott jegyek árát, illetve bérlethányadát elsősorban utalvány formájában téríti vissza nézői számára.

Az utalványok kiadása az Opera honlapján 2020. május 4-én indult és 2020. december 31-ig tart. Nézőink a megváltott jegyek és bérletek regisztrációját követően kuponkódot kapnak, amelyet az internetes vagy – amint az lehetséges – személyes vásárlás alkalmával tudnak érvényesíteni 2021. június 30-ig. A frissített évadkínálat lehetőséget teremt arra, hogy nézőink valamennyi, a tavasz folyamán elmaradt produkció előadását pótolhassák, illetve utalványaikat – kuponkódjukat – bérletváltásra vagy más előadások jegyeinek megvásárlására is felhasználhatják.

Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a korábban megváltott, 2020. június 30-ig érvényes Opera Ajándékutalványok beváltásnak határidejét is meghosszabbítottuk 2021. július 30-ig.

További információkért, valamint a kuponkódok igényléséhez kattintson IDE!

További kérdéseik esetén munkatáraink szíves rendelkezésükre állnak személyesen hétköznaponként 9 és 14 óra között az Opera Értékesítési Centrumban, valamint az interneten és telefonon hétköznaponként 10 és 17 óra között a jegy@opera.hu e-mail címen, valamint a +36 1 332 7914 és a +36 1 332 6150-es telefonszámokon. A megnövekedő érdeklődésre felkészülve május 4. és augusztus 31. között kollégáink két további telefonszámon: a +36 1 814 7476 és a +36 1 814 7490 vezetékes számokon ugyancsak várják megkereséseiket.

Üdvözlettel:

Opera Kommunikáció