Öt különböző nemzetiségű és korú kortárs koreográfus darabját foglalja magába az Örvényben című balettest, amely januárban és februárban négyszer látható a Magyar Nemzeti Balett előadásában.
A produkció az emberi kapcsolatok, a férfi-nő viszony konfliktusai, a fájdalmak és újjáéledések örökérvényű témáját dolgozza fel a modern tánc formanyelvén, megkapóan erős színpadi képekben. A művek többsége a bemutatón először volt látható Magyarországon, kettő a Magyar Nemzeti Balett számára készült (a francia Myriam Naisy A szerelem és a lány című kettőse és Lukács András Örvény című munkája), az amerikai születésű Robert North A halál és a lányka című klasszikusa pedig a társulat egykori sikerének felújítása volt. A színes program táncanyaga markáns különbségeket mutat, bár a koreográfusok mindegyike egyöntetűen a klasszikus balett felől érkezett a kortárs tánc világába. A sokszínű produkcióban a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái és fiatal tehetségei lépnek színpadra.