Az Operaház 2010/2011-es szezonjának első bemutatója, Arrigo Boito Mefistofele című műve februárban ismét színre kerül, új szereposztásban. Faust szerepében Gaston Riverót hallhatja a közönség. Az előadásokat Köteles Géza vezényli.
Fotó: Éder Vera
A fiatal uruguayi-amerikai tenor a New York-i Broadway Bohémélet produkciójában debütált, a neves ausztrál filmrendező-producer, Baz Luhrmann (Moulin Rouge) rendezésében. Gaston Rivero fontosabb szerepei az elmúlt évadokban: Don José (Carmen), Alfredo Germont (Traviata), Radames (Aida), Pinkerton (Pillangókisasszony), Rómeó (Gounod: Rómeó és Júlia). Számos díjat nyert, többek között első lett a Montserrat Caballe Nemzetközi Énekversenyen, a Caruso Énekversenyen, 2008-ban elnyerte a berlini Deutsche Oper díját, 2007/2008-ban a New York-i Operazenekar Vidda-díját, továbbá a XXVIII. Hans Gabor Belvedere Nemzetközi Énekverseny díját 2009-ben. Döntős volt a Plácido Domingo Operalia versenyen, a Metropolitan Opera meghallgatásán, a BBC Cardiff A világ énekese énekversenyén 2005-ben, valamint a Nemzetközi Francisco Viñas Énekversenyen. 2002-ben debütált a Carnegie Hallban, ahol azóta visszatérő vendég. Fellépett még többek közt Japánban, a lausanne-i operaházban, valamint Berlin, Klagenfurt, Nürnberg színházaiban. A Magyar Állami Operaházban 2011 februárjában a Mefistofele című Boito opera Faust szerepében debütál február 18-án.
Partnerei: a címszerepben Palerdi András, Margherita és Elena szerepében Bazsinka Zsuzsanna, Wagner és Nereo szerepében Kiss Tivadar, Martaként és Pantalisként Balatoni Éva. Kovalik Balázs rendezését, Antal Csaba látványos és monumentális díszleteiben február 15-én, 18-án, 20-án és 23-án láthatja a közönség.