Tovább a tartalomhoz

Nagy sikerű 2023-as vendégjátékait követően idén a Bohémélet és A hattyúk tava produkcióival, valamint Beethoven-hangversennyel látogat az OPERA az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városába. Az Andrássy úti dalszínház együttesei összesen három opera- és hat balettelőadást, valamint egy szimfonikus koncertet mutatnak be Dubajban 2025. szeptember 18. és 28. között.

A régió legjelentősebb előadóművészeti központjának számító, 2016-ban átadott Dubaji Opera 2025/26-os évadát Puccini Bohémélet című operájának előadásával nyitja három egymást követő estén a Magyar Állami Operaház produkciójában. Nádasdy Kálmán csaknem 90 éves rendezése Oláh Gusztáv és Márk Tivadar meghatóan szép díszleteivel és jelmezeivel szeptember 18-án, 19-én és 20-án lesz látható a Burdzs Kalifa szomszédságában. A főbb szerepeket kettős szereposztásban Horváth István, az évad kamaraénekese és Pataki Adorján (Rodolfo), Sáfár Orsolya és Létay Kiss Gabriella (Mimì), valamint Celeng Mária és az operastúdiós Fenyvesi Gabriella Rea (Musetta) éneklik, Azat Malik, Palerdi András, Szegedi Csaba és két kisebb szerepben a Kossuth-díjas Gulyás Dénes partnereként. Az OPERA együtteseit Dénes István, a dalszínház Liszt-díjas örökös tagja dirigálja.

Az operaelőadásokat követően a Magyar Állami Operaház Zenekara Beethoven műveiből ad szimfonikus hangversenyt szeptember 21-én, ugyancsak Dénes István vezényletével. A műsoron az ötös szám bűvöletében a zeneszerző 5. szimfóniája és 5. zongoraversenye szerepel. Az est szólistája Anna Tsybuleva, a 2015-ös Leeds-i Nemzetközi Zongoraverseny győztese lesz, aki az elmúlt évtizedben Londontól Tokióig számos rangos együttessel és koncertteremben adott emlékezetes koncerteket.

A következő héten, szeptember 25. és 28. között a Magyar Állami Operaház balettegyüttese, a Magyar Nemzeti Balett két év után ismét A hattyúk tava című klasszikussal tér vissza a Dubaji Opera színpadára. Csajkovszkij zenéjére Marius Petipa és Lev Ivanov 1895-ös koreográfiája nyomán Rudi van Dantzig és Toer van Schayk készített koreográfiát 1988-ban a Holland Nemzeti Balett számára, ami 2015 óta szerepel ebben a formában a budapesti Operaház műsorán is. A 2023-ban telt házakat vonzó előadás főbb szerepeit most Melnyik Tatyjana, Yakovleva Maria, az idei évad étoile-ja és Beck Maria (Odette / Odile), Timofeev Dmitry, Scrivener Louis és Zhurilov Boris (Siegfried), valamint Okajima Takaaki, Radziush Mikalai és Melnyik Vlagyiszlav (Rothbart) alakítják. Az előadásban a Magyar Nemzeti Balett mellett az OPERA balettiskolájaként működő Magyar Nemzeti Balettintézet növendékei is közreműködnek. A Magyar Állami Operaház Zenekarát a Theater Basel elismert magyar származású művészeti vezetője, Thomas Herzog dirigálja.

A dubaji vendégjáték tíz előadásában összesen 283 művész és munkatárs vesz részt, a produkciók díszleteit, kellékeit, jelmezeit és hangszereit öt konténer szállítja az Öböl-menti országba. A vendégszereplés minden költségét a meghívó fél állja. A Magyar Állami Operaház éppen két éve, 2023 szeptemberében vendégszerepelt első ízben a Dubaji Operában, akkor A hattyúk tava mellett Puccini Pillangókisasszony című darabját mutatta be a budapesti dalszínház. A lelkes ovációval kísért öt balett- és két operaelőadást csaknem tízezren látták. Az idei dubaji sorozatra meghívott előadások közül a Bohémélet 2025. december 13. és 27., míg A hattyúk tava 2016. április 25. és május 19. között lesz látható az évadban a Magyar Állami Operaházban.

Fotó: Dubaji Opera