Az Operaház a zene világnapján, a Szerelmi bájital című előadással ünnepli Kertesi Ingrid pályafutásának 30. évfordulóját.
A lírai szoprán a 2014/2015-ös évadban éppen három évtizede énekel a Magyar Állami Operaházban. Jubileumi előadásán, október 1-jén Adina szerepében áll színpadra. Az Erkel Színház közönségét nagy sikerű beugrása után most Donizetti-dallamokkal várja Kertesi Ingrid, aki az Opera fennállásának 130. évfordulójára szervezett esten a tőle megszokott magas művészi színvonalon alakította a Bánk bán Melindáját a műsorra tűzött II. felvonásban. A nőalak a művész emblematikus szerepévé vált az évek során. "Kertesi Ingrid Melindáját a legtisztább és törékeny zeneiség emeli a tragédia szférájába; átszellemült lényét az első pillanattól sérülékenynek és veszélyeztetettnek érezzük, és féltenünk kell a világ, az élet sötét erőitől." – írja róla Fodor Géza 2002 májusában.
Épp így méltatja nyolc évvel később Péterfi Nagy László: "Az operaházi előadáson Kertesi Ingrid – hangja és művészete teljében – hitelesen ábrázolta Melinda tragédiáját, és kellő mélységet tudott adni az interpretációjának. Ismét megbizonyosodhattunk, hogy gyönyörű lírai hangszíne, szép pianói és virtuóz technikája a jelenlegi magyar operajátszás egyik legnagyobb egyéniségévé avatják őt." Ugyancsak Erkel-szerepben, a Hunyadi Lászlóban nyújtott alakításáról László Ferenc így ír: "Kertesi Ingrid Gara Mária-alakítását nemcsak a köteles együttérzés és méltányosság, de a mellékkörülményekre nem tekintő kritika is csupáncsak dicsérhette: vokális teljesítménye az előadás legjobbjának mutatta, s lányos bájú színpadi létezése ugyancsak jócskán hitelt érdemelt." Szakmai életútján – amelynek állomásai között koncertpódiumok mellett számos európai operaház is megtalálható –, a hazai szakmai sajtó mindvégig elismeréssel szólt róla. Erkel operáin kívül Kertesi Ingrid csak a Magyar Állami Operaházban több mint húsz lírai és lírai-koloratúr szerepet alakított az elmúlt évtizedekben. Ünnepi előadására korlátozott számban még kaphatók jegyek!
Donizetti: Szerelmi Bájital, Erkel Színház, október 1., 19.00