Ókovács Szilveszter beszámolója a japán turnéról - 2. rész
A kilencedik japán turnéra a promóter két darabot kért, tehát ma este a Figaro megy, holnap pedig – saját sorozatát tekintve utoljára – eljátsszuk még a Sevillait is egyszer.
A kollégák mindkét figarós napon csillogtak! Nehéz a szólistákat felsorolni, hisz Rost Andrea érett művészetével, bőven mért hanggal és ihletett pillanatokkal, másik Grófnénk, a beugrással ideérkezett Miksch Andrienn hihetetlen profizmussal, hibátlan hangi és színpadi koncentrációjával tűnik ki. Palerdi András Figarója sokat látott, szemlélődőbb figura, aki mintha már Rossini darabjából érkezne – Cser Krisztián, másik címszereplőnk ruganyos fiatalságával, hatalmas hangjával talál utat a közönséghez. Gyakorlatilag nem lehet választani a két Susanna közül: Keszei Bori és Sáfár Orsolya személyében maga az európai szépségideál lép elénk, friss, cserfes játékszervezők. Balga Gabriella széplélek Cherubinója muzsikálni akar, az elegáns forma és a karcsú formálás megszállottja, ezalatt Kálnay Zsófia egy tagbaszakadt kamaszt állít elénk, aki mer harsányabb, hormonvezérelt hangot is használni. Szüle Tamás csodálnivaló ökonómiával és hitellel énekli már vagy 30 éve Bartolót, Gábor Géza keresetlenebb, reccsenősebb doktorát az események tartják markában, és ő mindenben megtalálja a maga belenyugodni valóját. A fiatal Kiss András és az énekkari művész Bakó Antal ég és föld Antonio: van létjogosultsága a testi erejével nyomatékosító, vagy az illuminált ravaszkodásával operáló kertésznek is. Az ugyancsak beugrással érkezett koreai baritont nem akarom bántani, mindenesetre szép, inkább magas lágéban ülő hang az övé, de Gróf-alakításról mégsem beszélhetünk, sajnos – ellenben Haja Zsolt megmutatja, milyen a színpadi jelenléte egy a cselekmény komolyságával azonos rangú főnemesnek, akinek haragjától vagy megfejtéseitől éppúgy van félnivalója a teljes szereposztásnak, mintha nem is az ancien regime végóráján lennénk. Kiss Péter Basiliója sokéves tünemény, a kifinomult intrika feminin etalonja, míg Megyesi Zoltán inkább akadékoskodó, tudományosabb igényű, rejtettebb intrikus. A Barbarinák közül nem kell választani, mert a szépséges Zavaros Eszter adja minden alkalommal, sötétes szopránjában egy későbbi Grófné is ott bujálkodik.
A zenekar remek árkokban játszik, a szellős akusztika révén végre van tere és marad konkrét kontúrja is a hangoknak, a nem túl nagy összeállítás is kiegyenlítetten szól. Dénes István zenei sziporkagyűjteménye ezúttal korlátok közé szorul, de Mozarthoz ez a visszafogottabb csembalójáték illik a seccókban. A tegnapi és mai este, tehát a Figarók karmestere Kocsár Balázs, akinek szintén nem volt túl sok ideje felkészülni az útra, de hisz jól ismeri mindkét művet: gyors próbákkal, igazításokkal és az előadásokon precíz figyelemmel tartja kézben az előadást, s ahogy szokik össze a csapat, egyre több szín, tempójáték bontakozik ki árokból, színpadról egyaránt. Az énekkar a Figaróban sem kimondott főszereplő, de legalább egy kutya nehéz évad végén a kollégák levegősebb feladathoz jutnak itt, Japánban – azt pedig közel sem levegős hangon abszolválják.
Úgyhogy én mondom, brávó! Holnap már a híres tokiói koncertközpont, a Bunka Kaikan színháztermében a Sevillait kell sikerre vinnünk: soha rosszabb kihívásokat!