Az Operaház szeptember 30-ai Don Pasquale előadását, első magyarországi fellépéseként a huszonhét éves Mészáros György vezényli.
A fiatal dirigens neve még nem cseng ismerősen a hazai operaközönségnek, jóllehet, eddigi szakmai tapasztalatait operakarmesterként szerezte. Pályafutását külföldön kezdte, jelenleg a braunschweigi színház szólista-korrepetítora és karmestere, a zeneigazgató asszisztense, 2010 nyarán a Bayreuthi Ünnepi Játékok „Tannhäuser für Kinder” produkciójának zenei asszisztense és korrepetitora volt. A budapesti dalszínházban az egyik legnépszerűbb repertoárdarabbal mutatkozhat be. A vígopera szerepeiben, Nádasdy Kálmán rendezésében Kálmán Pétert, Szappanos Tibort, Domenico Balzanit, Váradi Zitát és Mukk Józsefet láthatja a közönség.
A szerdai zenekari próba után Héja Domonkos főzeneigazgató elmondta, ígéretes dirigensnek tartja Mészáros Györgyöt, és reméli, az elkövetkező időben többször lesz vendége a budapesti Operaháznak.
Rövid életrajza:
Karmester és zongorista. Budapesten, zenész családban született, 1984-ben.
2010 augusztusa óta a braunschweigi Staatstheater szólista-korrepetítora, karmesterként, és a zeneigazgató asszisztenseként dolgozik.
2010 nyarán a Bayreuthi Ünnepi Játékok „Tannhäuser für Kinder” produkció zenei asszisztense és korrepetitora volt.
A 2010/11-es szezonban Britten: A szentivánéji álom, és J. Strauss: A denevér előadásait vezényelte Braunschweigban. Ezek mellett ifjúsági koncertet és balettelőadást is vezényelt.
A 2011/12-es szezonban további repertoárelőadásokat dirigál, és egy új produkció, A varázsfuvola kamaraváltozatának zenei vezetője.
2011 nyarán Gluck: Orpheus és Euridice című operájának két koncertszerű előadását vezényelte Braunschweigban és Wolfenbüttelbena braunschweigi Szimfonikus Zenekarral.
Már bécsi tanulmányai alatt is volt lehetősége hivatásos zenei együttesekkel dolgozni. 2010-ben a bécsi „Radio Kulturhaus”-ban A. Bruckner III. szimfóniáját a Szlovák Filharmonikus Zenekarral, valamint 2008-ban a bécsi „TAG Theater”-ben Lehár: „A vígözvegy” c. operett előadást vezényelte. Ebben az időben karvezetőként is tevékenykedett.
2008-ban Mészáros György a klagenfurti „Stadttheater”-ban dolgozott, mint zenei asszisztens. Ugyanebben az évben a Musikwerkstatt Wien asszisztenseként egy kortárs operaprodukció zenei betanítását vezette.
2005 és 2010 között a „Konservatorium Wien Privatuniversität”-en tanult zenekar, opera, és kórus vezénylést Prof. Georg Mark osztályában. Tanulmányát „Bachelor”-
diplomával 2010-ben kitüntetéssel fejezte be. Több alkalommal vett részt mesterkurzusokon: 2006/7-ben Budapesten Maestro Jurij Szimonovnál, és 2008-ban Sienában az „Accademia Musicale Chigiana” hallgatójaként Maestro Gianluigi Gelmetti-nél.
Zongoratanulmányait hatéves korában kezdte a Józsefvárosi Zeneiskolában, majd később a Tóth Aladár Zeneiskolában folytatta. A budapesti Bartók Béla Konzervatórium elvégzése után Bécsben, az „Universität für Musik und darstellende Kunst” zongora szakán tanult tovább. Pályafutása során olyan énekesekkel dolgozott, mint Ileana Cotrubas, Anja Silja, Alexandra Petersamer, Rebecca Teem, Jeffrey Dowd, Martin Snell, Edward Randall és Daniel Prohaska.