Nemzetközi balettkurzus, nyilvános próbatánc és balettverseny
a Magyar Állami Operaházban
2010. július 10-30.
Szakmai vezető: Keveházi Gábor, a Magyar Nemzeti Balett igazgatója
A LEGJOBBAK VÉGRE MAGYARORSZÁGON!
Világszínvonalú oktatás neves magyar és külföldi balettmesterekkel, koreográfusokkal.
Kinek ajánljuk: ha elmúltál 16 éves, rendelkezel klasszikus balett előképzettséggel vagy diplomával, hivatásos táncművésznek készülsz, vagy már dolgozol, ha szeretnél fejlődni, ha részt vennél egy speciális tréningen, amely felkészít a július végi nemzetközi próbatáncra a Magyar Nemzeti Baletthez és más jelentős európai együttesekhez, valamint az ezzel összekapcsolt nemzetközi balettversenyre, akkor ez a tanfolyam Neked szól!
A jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében bírálja el a Művészeti Bizottság. A résztvevők száma korlátozott.
Nemzetközi próbatánc:
Számos európai balettegyüttesből lesznek jelen igazgatók és döntéshozók az Operaház színpadán rendezett zárókoncerten, 2010. július 30-án, hogy szerződtetés és/vagy ösztöndíj felajánlása céljával válogassanak a tanfolyam résztvevői közül. Az Operaház színpadán megrendezett próbatánc nyilvános, így a meghívott vendégek mellett olyan balett-szerető közönség tölti majd meg a sorokat, amelyet vonz és izgalommal tölt el, hogy végigkísérheti a máskor kulisszák mögött zajló próbatánc folyamatát.
Nemzetközi balettverseny:
Öttagú nemzetközi zsűri fogja értékelni a résztvevők technikai tudását és művészi kifejezőkészségét, valamint odaítélni a szakmai díjakat. A közönség szavazatai alapján valamelyik résztvevő a közönségdíj tulajdonosaként térhet haza.
2010. július 31-én az Európai Balett Fórum ülése zárja a programot, mely kapcsolatépítésre valamint együttműködések kezdeményezésére és továbbfejlesztésére biztosít lehetőséget a vendég igazgatók és magyar kollégáik számára az operaházi Székely Bertalan teremben.
További információ (részletes program, jelentkezési információk, díjak stb.):
Külön információ magyar érdeklődőknek: www.opera.hu/hnbcsi/hunginfo.html
E-mail: www.opera.hu/hnbcsi/contact.html