
2013 tavaszán útnak indult a „Hunyadi-vándorbőrönd”.
A Hunyadi László című opera legújabb rendezésének szimbolikus, központi jelentőségű tárgya egyúttal az iskolák közötti kapcsolatfelvételt és a program iránti figyelemfelhívást szolgálta. A színpadi kellék a Szent Korona másolatával húsz iskolába jutott el, ahol kis ünnepség keretében fogadták, majd adták tovább a soron következő intézménynek. Az értelmi sérült fiatalokat nevelő integrált intézmény számunkra készített szép ajándékát köszöntük meg „A legszebb köszönet”-díjjal.
Az OperaKaland kísérleti szakaszának (2013. május-június) mérlege: 122 település 350 oktatási intézményéből 27 000-en vettek részt az OperaKalandban, ebből 15 000 fő vidékről.
A résztvevő diákok viselkedése és az előadás fogadtatása legmerészebb álmainkat is felülmúlta, jóllehet többségüknek ez volt az első színházi/kulturális élménye. Pedagógiai szempontból „nehéz” korosztály a célközönség, a 15-18 éves fiatalok. Az előadás hossza mintegy 3 óra volt, felkészültséget, odafigyelést igényelt. A diákok (teltházas előadások esetén 1900 fő) mindezek ellenére fegyelmezetten, zajongás nélkül, csendben nézték-hallgatták végig az előadást, mindig megfelelő időben és helyen tapsoltak, a művészeket az előadás végén hatalmas lelkesedéssel ünnepelték. Szóban és írásban egyaránt kizárólag pozitív visszajelzést kaptunk.
További információ a jobb oldali kiadványban található!