Tovább a tartalomhoz

A Magyar Állami Operaház ismét műsorra tűzte az Örvényben című balettestet. A modern táncprodukcióban öt különböző nemzetiségű és korú kortárs koreográfus darabját láthatja a közönség.

A művek többsége először volt látható Magyarországon, kettő egyenesen a Magyar Nemzeti Balett számára készült (a francia Myriam Naisy A szerelem és a lány című kettőse és Lukács András Örvény című munkája), az amerikai születésű Robert North A halál és a lányka című klasszikusa pedig a társulat egykori sikerének felújítása volt. A színes program táncanyaga markáns különbségeket mutat, hiszen a koreográfusok alkotói stílusa, művészi habitusa is eltérő, bár mindannyian a klasszikus balett felől érkeztek meg a modern balett világába. Az Örvényben mindegyik alkotója erős klasszikus képzettséggel rendelkező táncosokkal dolgozik. Robert North és Myriam Naisy életművének több darabja is ismert itthon, Lukács András pedig rövidebb lélegzetű kamaraműveivel már sok sikert aratott, de az est legfiatalabb alkotójaként most először jelentkezik az Operaházban. Az est előadásain a Magyar Nemzeti Balett vezető szólistái és fiatal tehetségei lépnek színpadra.

 

Részletes információ ITT olvasható.