A Magyar Nemzeti Balettintézet művészeti vezetőjét A hattyúk tava április 26-i esti előadásának tapsrendje alatt érte a váratlan bejelentés. A Herendi Porcelánmanufaktúra által készített, hattyút formázó díjat Solymosi Tamás balettigazgató adta át a társulat és a közönség ünneplésének kíséretében.
Radina Dace az idén 10 éves Magyar Nemzeti Balettintézet (MNBI) művészeti vezetőjeként 2019 óta felel a Magyar Állami Operaház balettnövendékeinek magas színvonalú képzéséért. Irányításával a MNBI növendékei nemcsak a Magyar Nemzeti Balett produkcióiban, köztük a rekordszámú Diótörő-sorozatban vesznek részt eredményesen, hanem egyedi koncepciója mentén népszerű klasszikus balettek ifjúsági változatát is bemutatják. A KisHattyúk tava és a KisCsipke után idén tavasszal így az ő irányításával készült el a KisCoppélia produkció is. Vezetésével az MNBI növendékei az elmúlt években számos rangos nemzetközi versenyen értek el kiemelkedő helyezéseket (pl. Youth American Grand Prix, Vienna International Ballet Experience, International Dance Talent Competition Italy, Budapest Ballet Grand Prix), díjazásaik nyomán többször is kiérdemelve a legjobb iskolának járó elismerést. Szakmai munkájának köszönhetően a Magyar Nemzeti Balettintézet több végzős növendéke immár a Magyar Állami Operaház balettegyüttesében kezdheti meg művészi pályáját.
Radina Dace a Rigai Balettakadémia elvégzése és a Lett Nemzeti Operabalettben töltött két évad után 1998-ban lett a Magyar Nemzeti Balett tagja, ahol előbb címzetes magántáncossá, majd magántáncossá léptették elő. 2019-ig tartó aktív táncművészi pályafutása során számos jelentős főszerepben lépett színpadra. Többek közt megformálta Bianca (A makrancos Kata), Gamzatti (A bajadér), Kitri (Don Quijote), Kitty (Anna Karenina), Konstanze (AMADEUS), Lány (A csodálatos mandarin), Larisch (Mayerling), Lise (A rosszul őrzött lány), Mária hercegnő (Diótörő), Tatjana, Olga (Anyegin) és Swanilda (Coppélia) szerepét.
A Magyar Nemzeti Balett Kamaraművésze címet olyan balettművész vagy balettmester viselheti, aki az OPERA produkcióinak bemutatásában vagy megvalósításában rendszeresen közreműködik, tehetsége és munkája révén pedig az adott évadban kiemelkedő teljesítményt nyújt. Az elismerést első alkalommal adták át évad közben, az Étoile címhez hasonlóan egy előadás tapsrendjében.
Fotó: Berecz Valter