
Az újonnan induló Erkel színházi foglalkozásokon a legkisebb korosztály zenei nevelésére kapnak mintát a szülők kodályi elvek alapján.
Szeretettel várunk a Ringatóra már néhány hónapos gyerekeket is és minden olyan anyukát, apukát, nagyszülőt, aki szívesen énekel, játszik együtt a kicsikkel oldott, szeretetteli légkörben. A program azoknak szól, akik úgy érzik, fontos, hogy a művészet eszközeivel neveljünk, akik szívesen énekelnek, vagy éppen az éneklésben bátortalanok, illetve szívesen bővítenék dalkincsüket. A foglalkozásokat születéstől három éves korig ajánljuk, várandós kismamákat is szívesen látunk. Foglalkozást tartja: Újvári Klára Helyszín: Erkel Színház Időpontok: hetente, csütörtökönként 11:00 órától (30 perc) Első foglalkozás: 2014. november 6. Utolsó foglalkozás: 2015. május 28. Jegyár: 1000 Ft/család További információ: Érkezés a megváltott jegyekkel az Erkel Színház főbejáratán keresztül.