Tavalyi első sportsikere után az Operaház ismét indult a Spar Budapest Maratonon. Október hetedikén, a dalszínház előtt elhaladó majdnem 20 ezer futót - ez rekordnak számít a verseny történetében - fúvós- és kórusmuzsikával biztatták a homlokzati erkélyről.
Az idei Maraton „Fut a színház” Ekiden-váltó kategóriájában négy csapatot indított az Operaház. Három tár saját váltócsapatot tudott kiállítani, így az ügyvezetés/énekes vegyes szekció mellett indult a zenekart, és a műszak részéről a díszlettárat és a statisztériát képviselő ötös is. Az Opera I. nevű csapatban Miklósa Erika, Mozsár István mb. ügyvezető igazgató, Pataky P. Dániel, dr. Manninger Péter, a dalszínház orvosa, és dr. Főző Virág, az Operaház vezető jogtanácsosa szerepelt. A verseny Kossuth-díjas énekesnőnknek, Miklósa Erikának a november 4-ei New York Maraton főpróbája is egyben, amelyre nevezését a Metropolitan Opera (Met), a Nemzetközi Fair Play Bizottság és a Magyar Olimpiai Bizottság ajánlása alapján fogadták el, így ő lesz az első New York történetében, aki főszerepet énekelt a Metben és indult a város világhírű futóversenyén is.
Az Operaház Andrássy úti erkélyén a dalszínház énekkarának tagjaiból alakult kamaraegyüttes Händel: Győzelmi kórusát énekelte biztatásként a Júdás Makkabeus című oratóriumból, majd Mozart Varázsfuvolájának Zárókórusát.
CSAPATAINK:
Opera I – Ügyvezetés/Énekes
Miklósa Erika 11.4 km
Dr. Manninger Péter 11.8 km
Mozsár István 5.1 km
Pataky P. Dániel 4.5 km
Dr. Főző Virág 9.4 km
Opera II - Zenekar
Szőke Zoltán 11.4km
Nagy Csaba 11.8km
Sztán István 5.1 km
Parlagi Gergely 4.5 km
Müller Mónika 9.4 km
Opera III – Díszlettár
Csizmazia Béla Tamás 11.4km
Poszt József 11.8km
Schaul Imre 5.1km
Balla Ferenc 4.5 km
Bódis Gergely 9.4km
Opera IV – Statisztéria
Magyar András 11.4 km
Mihályi Gábor 11.8 km
Nagy Máté 5.1 km
Szabolcs István 4.5 km
Zemlényi Mihály 9.4km