"Óriási, szinte mennydörgésszerű robaj reszkettette meg szerda délután egynegyed háromkor az Operaház környékét. Az első pillanatban senki sem tudta, hogy mi történt. Az Operaház Hajós utcai sarkát porfelleg borította. Kirohantak a színházból az Opera altisztjei és munkásai, a sarki kávéházból a vendégek s hamarosan meg is állapították, hogy az Operaház épületének a homlokzatáról esett le egy körülbelül másfél méter magasságú szobor a Hajós utcai sarkon ékeskedő szfinx mögötti platóra, leszakítva a párkányzat egy darabját s erősen kicsorbítva a szfinx mögött gránit lépcső két fokát. Szerencse, hogy abban az időben véletlenül egy lélek sem járt a sarkon s így a lezuhanó szobor s a párkányzat törmelékei senkiben sem tettek kárt.
Hogy melyik zeneszerző szobra esett le a tizenhat közül, azt nem lehet megállapítani. A szobrokon felírás nincsen s az egyes alakok annyira megrongálódtak már, hogy fel sem ismerhetők. A még fent lévő tizenöt szoborról sem tudják, hogy melyik kit ábrázol, annyira szétmállott valamennyi" - számol be 1939. január 19-i számában a szerencsés kimenetelű balesetről az Újság.
Az említett szobrokat 1881 szeptemberében helyezték el az Operaház felső párkányán, miután az előző év júniusában Podmaniczky Frigyes elnöklete alatt összeült szoborbíráló bizottság kiválasztotta a megörökíteni kívánt 16 zeneszerzőt és felkérte a kor legkiválóbb szobrászait a munkára. A szobrokhoz szükséges sóskúti mészkövet a bizottság bocsátotta rendelkezésre, a művészek egy évet kaptak a szobrok elkészítésére, munkájukat 1000 forinttal díjazták. A XIX. századi középületeket szívesen díszítették az illető épület funkcióját, az adott művészeti vagy tudományágat reprezentáló szobrokkal. Az Operaház homlokzatát - bécsi mintára - az európai zenetörténet 16 kiemelkedő mesterének szobrai ékesítették: Guido d'Arezzo, Palestrina, Jacopo Peri, Orlando di Lasso, Pergolesi, Lully, Cherubini, Spontini, Haydn, Gluck, Mozart, Beethoven, Weber, Meyerbeer, Rossini és Wagner képmását Donáth Gyula, Kiss György, Brestyánszky Béla, Szász Gyula, Stróbl Alajos és Huszár Adolf faragta ki. Régi fényképfelvételek tanúsága szerint a szobrok a kor dekoratív köztéri szobrászatának szellemében, akademizáló stílusban készültek. Anyaguk, a sóskúti mészkő azonban nem bizonyult időtállónak, s az évtizedek során a szobrok gyakorlatilag szétmállottak.
|
|
|
|
|
|
A fenti eset után hamarosan eltávolították őket, pótlásukra azonban csak majd' harminc év múlva, 1966 decemberében, az Opera homlokzatának helyreállítása során került sor. Ekkor azonban már más szelek fújtak: az eredeti szobor-ciklus számos tagját más zeneszerzőkre cserélték. Bár az akkori "szoborbizottság" tagjairól és döntéseiről semmit sem tudunk, a látható eredmény egyértelművé teszi a nem kimondottan zenetörténeti, inkább aktuálpolitikai indíttatást: a baráti országok operaszerzői igencsak bőségesen vannak képviselve az immár bolgár mészkőből kifaragott szobrok között. Bár a művészek névsora tiszteletet parancsoló, az egyenként 25 mázsa súlyú szobrok le sem tagadhatnák keletkezésük korát: a némiképp elnagyoltnak tűnő alkotások sima vonalvezetésükkel kissé kilógnak az Operaház szobordíszei közül, igaz, az utcáról nézve inkább csak tömeghatásuk érvényesül. A rekonstruálhatatlanná kopott első ciklusból okulva immár felirattal is ellátott szobrok kronologikus rendben sorakoznak egymás mellett. Balról jobbra: Monteverdi (Ispánky József), Scarlatti, Gluck (Győri Dezső), Mozart, Beethoven (Marton László), Rossini, Donizetti (Tar István), Glinka, Wagner (Mikus Sándor), Verdi, Gounod (Pátzay Pál), Bizet, Muszorgszkij (Várady Sándor), Csajkovszkij, Moniuszko (Antal Károly) és Smetana (Ispánky József).
|
Stróbl Alajos vázlata |
 |
Fotók: Éder Vera
Vegyük ezek után szemügyre az épület többi, eredeti állapotban megőrzött külső szobordíszét is. A főbejárattól balra és jobbra egy-egy fülkében Erkel Ferenc és Liszt Ferenc mészkőből faragott ülő szobra Stróbl Alajos alkotása. Stróbl 1882-ben, bécsi tanulmányai befejeztével tért vissza Budapestre, s a Műcsarnokban kiállított Perseus-szobrának sikere után kapott megbízást az Operaház két leghangsúlyosabb homlokzati szobrának elkészítésére. Úgy tudjuk, a (régi) Zeneakadémia épületében kialakított műteremben mintázta meg a két nagy zeneszerző alakját, remekül érzékeltetve eltérő habitusukat: Erkel nyugodt pózban, mozdulatlanul ül, míg Liszt szenvedélyesebb, felvetett fejjel ábrázolt alakja dinamikusabban megformált. Ez a szobor a II. világháborúban megsérült (a fejét egy találat elvitte), de tökéletesen sikerült kijavítani.Szintén Stróbl alkotása az épület Andrássy út felőli sarkain a két, carrarai márványból faragott szfinx, a gyerekek és a turisták kedvence, az egyik legnépszerűbb fényképtéma.
Az Operaház emeleti szintjét négy, a zenével és a zenés színházzal kapcsolatos múzsa egészalakos szobra díszíti: a főhomlokzaton Erato és Terpszikhoré (Fessler Leo alkotásai), az oldalhomlokzatokon Thália (Donáth Gyula), Melpomené (Brestyánszky Béla) szobra látható. A foyer ablakainak félköríves nyílásai fölött pedig a zene és költészet hatalmát megtestesítő allegorikus szoborpárok láthatók.
Wellmann Nóra
