"A Magyar Állami Operaház hazánk legnagyobb kulturális intézményeként nem bújhat ki társadalmi felelőssége alól: egyre inkább dolgunk a felnövekvő nemzedékek opera- és balettélményhez juttatása" - mondta az Operaház kormánybiztosa azon a két napos országos tanévnyitó konferencián, amelyet az Emberi Erőforrások Minisztériuma szervezett pedagógusok és minden szakmabeli érdeklődő számára.
A kormánybiztos az Operaház 2012/13-as évadában induló számos új gyermek- és ifjúsági programról, diákkedvezményről, a fiatalságnak szóló előadásokról számolt be az oktatási szakembereknek. "2013 májusától programot indítunk OperaKaland címmel az Erkel Színházban, amelyre Magyarország összes kilencedik osztályos tanulója hivatalos, szaktanárával együtt" - jelentette be. "Az Operaház nemcsak vadonatúj Hunyadi-produkcióját adja a - kezdetben - 25 előadásos sorozathoz, de a szervezést is magára vállalja, segítséget, háttéranyagot is kíván nyújtani a középiskoláknak. Hatféle egyermekelőadásunk és foglalkozásunk mellett továbbra is él Bejössz nekünk! című ajánlatunk is diákoknak, akik minden este az operaházi helyek tíz százalékára, 120 székünkre ülhetnek le 300 forintért." Ókovács hangsúlyozta, hogy az "Operaház közönségkinevelő feladata - sajátos műfajai miatt - talán a legnehezebb, de a jövő szezontól minden előadáson ott lesznek a kicsik és nagyok. "
A megnyitón Szakács Ildikó énekeső is fellépett, az Operaház idei első premierjéből, a Hunyadi Lászlóból adott elő egy részletet, Gara Mária áriáját, zongorán közreműködött Harazdy Miklós. A dalszínház a konferencián külön standdal is képviselteti magát, ahol az új évadot népszerűsítő programfüzetek és információs anyagok mellett egy plazmatévén a szezon opera- és balettprodukcióiból láthatnak részleteket az érdeklődők.