A Magyar Nemzeti Balett az elmúlt években körbeutazta a világot, és széleskörű repertoárjával mindenhol sikert aratott.
Hágában - a szervezők és a résztvevők legnagyobb meglepetésére - az inkább kortárs és modern művészetet kedvelő holland közönség hangos ovációval fogadta Harangozó Gyula klasszikus stílusú darabját, a Coppéliát.
Keveházi Gábor Zorba című darabja 6 egymást követő estén töltötte meg Mexikóváros többezer nézőhelyes színházat. A jegyárak sohasem látott magasságokba emelkedtek, amint a bemutató híre szájról szájra terjedt.
A Zorbának szülőhazájában, Görögországban is óriási sikere volt. Athénban tízezres tömeg ünnepelte a darabot azon a kivételes előadáson, amelyen a személyesen is megjelent zeneszerzőt, Mikisz Theodorakiszt is köszöntötték 80. születésnapja alkalmából.
2005-ben a Magyar Nemzeti Balett együttese Seregi László Spartacus című balettjével vendégszerepelt Kína 3 különböző városában, az egyik legrangosabb nemzetközi fesztiválon.
Az elmúlt években az Operaház balett társulata Lisszabon, London, Sankt Pölten (Ausztria), Limassol (Ciprus) és Belgrád legelegánsabb színházaiban turnézott.
2007. január 11-24. között az együttes Spanyolország 3. legnagyobb teátrumában, a sevillai Teatro de la Maestranza-ban 4 alkalommal mutatta be Seregi László Rómeó és Júlia című darabját. Az előadások sikerét mi sem bizonyítja jobban, mint az a tény, hogy a veronai szerelmesek történetére már hetekkel korábban elkelt minden jegy.
2007. június 2-án és 3-án, lengyel szervezők meghívásának eleget téve a Magyar Nemzeti Balett társulata fellépett a lodzi Nagyszínházban megrendezett Nemzetközi Balettfesztiválon. Ismét egy Seregi-darab, ezúttal A makrancos Kata biztosította a fesztivál 2 záró előadását. Mindkét bemutatót 15 perces tapsvihar követte.
A második előadás végén a világhírű amerikai filmszínész: Joseph Fiennes is feljött a színpadra, hogy gratuláljon, és kifejezze elismerését mind a koreográfusnak, mind a vezető szólistáknak a Shakespeare-remekmű csodálatos tánc-interpretációjáért.
A Magyar Nemzeti Balett kanári-szigeteki turnéjának sajtóvisszhangja
Teatro Pérez Galdós (Las Palmas, Kanári-szigetek)
Mendelssohn-Seregi: Szentivánéji álom
2009. július 22. - július 26.
La Provincia Diario De Las Palmas
Idén a tradicionális klasszikus balett szerelmesei a Magyar Nemzeti Balett előadásában láthatták a Szentivánéji álom című előadást. A kiváló együttes kettős szereposztásban mutatta be Seregi László zseniális Shakespeare-komédiáját, amelyhez tökéletesen illett a gyönyörű Mendelssohn-muzsika és a Novák János által komponált gépi zene.
A látványos előadás kombinálja a pantomim, a színház és a balettművészet legszebb hagyományait. A lírai humorral átszőtt koreográfiát jól kiegészítik Forray Gábor szinte meseszerű díszletei és Vágó Nelly gyönyörű jelmezei, amelyek hűen tükrözik a kor hangulatát.
Seregi László koreográfiai nyelvezete – a közönség legnagyobb örömére - ötvözi a francia és az orosz iskolát. A két szereposztásban ötvöződik az elegancia és a tehetség. Külön ki kell emelni Kozmér Alexandra érzéki Titániáját és Szegő András atletikus Puck-ját, aki rögtön a közönség szívébe lopta magát. Valamint a két szerelmespárt, Boros Ildikót, Cserta Józsefet, Pazár Krisztinát és Túri Sándort és a Csonka Roland által megszemélyesített Zubolyt, akik a történet komikumát adják.
A népszerű történet valamennyi szereplője remek szórakozást nyújtott a közönség minden generációja számára.
A Magyar Nemzeti Balett sevillai turnéjának sajtóanyaga
Teatro de la Maestranza
Seregi-Prokofjev: Rómeó és Júlia
2007. január 7-15.
ABC országos napilap sevillai kiadásának cikke –“En Portada”
Ma este a sevillai Maestranza Színházban vendégszereplő Magyar Nemzeti Balett bemutatja Seregi László Rómeó és Júlia című balettelőadását. A darab zeneszerzője Szergej Prokofjev, akinek művét a zeneirodalom egyik legragyogóbb darabjaként tartják számon.
A különleges Rómeó és Júlia koreográfia - melyet Seregi László 1985-ben alkotott - magában hordozza hazája klasszikus balettjének minden jellegzetes elemét és a magyar folklór tradicionális elemeit.
Mindazok, akik ismerik a darabot, a koreográfus legmeghatározóbb és legösszetettebb munkájaként tartják számon, aki nagy hangsúlyt fektetett fontosságot tulajdonított mind a színpadi megjelenítésre és a korhű jelmezekre.
El Giraldillo Teatro
Január 11. és 14. között Shakespeare híres darabjában, a Rómeó és Júliában gyönyörködhetünk, mely a Magyar Nemzeti Balett (Magyar Állami Opera) feldolgozásában kerül bemutatásra.
A darabban a tánc és a zene ritmusára bontakozik ki a Capuletek és Montague-ok folyamatos harca, a Rómeó és Júlia között az első pillanatban fellobbanó szerelem és a fatális végkifejlet, mely örökre elválasztja a szerelmeseket.
Köztudott és elismert tény, hogy Magyarország ma is kitűnő balett társulatokat mondhat magáénak, a Magyar Nemzeti Balett társulatát azonban egész Európa egyik legkiválóbbjaként tartják számon. Létrehozása egy hosszú és összetett folyamat eredménye volt.
Jelenleg Keveházi Gábor igazgatja a társulatot, aki minden idők egyik legkiemelkedőbb magyar balett táncosa, számos hazai és nemzetközi díj nyertese, a Pécsi Balett volt igazgatója és egész Magyarországon ismert művészeti szakember.
Diario de Sevilla-Cultura y Ocio; Sevillai Hírújság Kultúra és Szabadidő szekciója
A Magyar Nemzeti Balett a Rómeó és Júliával nyitja az évadot
A magyar társulat a Maestranza Színházban mutatja be a veronai szerelmesek örök drámáját négy előadás keretében, amelyre szinte minden jegy még a bemutató előtt elkelt.
A Rómeó és Júlia mostani koreográfiája Seregi László kézjegyét viseli, aki a magyar táncművészet egyik legnagyobb alkotója. Seregi 1985-ben vitte színpadra először ezt a darabot, jóval a Spartacus bemutatója után, mely az első, elsöprő sikert arató balett-feldolgozása volt.
La razón-Cultura
Teltházas előadással mutatják be a Rómeó és Júliát
A Magyar Nemzeti Balett és a Sevillai Királyi Szimfónikus Zenekar újraalkotják Prokofjev művét
A Magyar Nemzeti Balett, amely a Rómeó és Júlia darabot mutatja be a Sevillai Királyi Szimfónikus Zenekar kíséretében, ma tartja bemutató előadását.
Ez a második alkalom, hogy a magyar társulat fellép Spanyolországban, s most egy klasszikus darabbal mutatkoznak be. A hispán zenekart Csányi Valéria irányítja majd, aki kihangsúlyozta a sevillai zenekar magas szakmai színvonalát és megköszönte a próbák során nyújtott támogatást és segítséget.
A Rómeó és Júlia három felvonásban jeleníti meg a veronai szerelmesek tragédiáját. A főszereplőket Aleszja Popova, ifj. Nagy Zoltán és Anna Tsygankova, valamint Bajári Levente személyesíti meg.
Seregi stílusa a klasszikus vonalakon alapszik, mely összeköti a modern irányzatokat, a magyar folklór tradicionális elemeit és az orosz iskola hagyományait. Ebből következik, hogy az általa koreografált darabokat kitűnő dramaturgia, megzenésítés, színházi látvány és humorérzék jellemzi.
Keveházi Gábor balettigazgató elmondta, a Rómeó és Júlia a Magyar Nemzeti Balett három legfontosabb darabjának egyike, melynek színpadi megjelenítését úgy tervezték, hogy az hasonló legyen a Franco Zeffirelli olasz filmrendező által 1968-ban bemutatott darabhoz.
ABC Cultura y Espectáculos - Kultúra és Előadások
Pompás Rómeó és Júlia nyitja az évet a Maestranzában
A Magyar Nemzeti Balett társulata először vendégszerepel Sevillában, és ma este mutatja be Rómeó és Júlia feldolgozását, melyet több mint hétezren láthatnak majd a turné négy napja alatt.
El Correo de Andalucía-Andalúz hírlevél
Rómeó és Júlia szenvedéllyel árasztják el a Maestranza Színházat
A Magyar Nemzeti Balett tegnap teltházas színházi előadással hódította meg a közönséget a Rómeó és Júlia színpadias, lenyűgöző előadásával több mint hatvan táncossal a színpadon. Prokofjev fantasztikus zenéjét a Sevillai Királyi Szimfónikus Zenekar keltette életre Csányi Valéria vezényletével.
Sevillai Napilap - Kultúra és Szabadidő rovat
Egy korhű dráma
Tegnap este kezdődött hivatalosan a színházi évad, melynek első estéjén a színházkedvelőknek választaniuk kellett az Andalúz Színház és a tradicionális balettelőadás között.
Ezúttal a Magyar Nemzeti Balett – a Magyar Állami Operaház balett társulata - Shakespeare halhatatlan Rómeó és Júliáját hozta el hozzánk, azt a történetet, amit decemberben már volt alkalmunk látni Godunov opera feldolgozásában.
A Magyar Nemzeti Balett korhű stílusban, fantasztikus előadás keretében mutatta be a két veronai család tagjainak szerelmét és gyűlöletét. A szívhez szóló és népszerű történet remekül alkalmas arra, hogy a közönség minden generációját megérintse.
A színház a színházban ötlet megvalósítása nagyszerű megoldás, hiszen a darab végére, a szerelmesek tragikus halála után a történet sokkal jobban alkalmazkodik a nagyszámú gyermekközönség felfogásához, akik – nagyon dicséretes módon - gyakran látogatják ezeket a balettelőadásokat.
Másrészről a nagyszámú szereplőgárda, a korszaknak tökéletesen megfelelő díszletek és a festett vásznak összképe együttesen alakítják a dráma fonalát.
Kétségtelen, hogy a társulat fiatal tagjai, nagyon jól kombinálják össze a balett tradíciót a Seregi-féle tüzes koreográfia elemeivel.