Orbán János Dénes: Csak vers, szabadság, szerelem
Egy régen lakatlan szobában:
egy költeményben körbeültem
önmagamat. Egy tükör is volt
– hát sokan voltam. Ültem a bűnben,
és zavartan varrtam a szárnyam,
valami skandináv szövetből,
mit kaptam épp az IKEÁban.
Már nem is tudom: keltazöld,
vagy inkább kék volt, mint a holland
kerámián a gyarmati
idill, amíg csak föl nem robbant
a türelem. Túlzó hasonlat,
tudom, de ilyen most a lelkem,
elvégre éppen verset varrok
e szürreális anyanyelven.
Egy régen lakatlan szobában
megfésültem a kék szakállam.
Bartók is ott volt, a félhomályban,
s mellette egyre több Kodály van.
A Megkésett melódiákban
barátnémnak levelet írtam,
fél napon át Berzsenyi voltam,
amíg a hajdan erős magyar
romlásnak indult a kortárs kínban.
Majd Petőfivel az étteremben
megkóstoltunk többfajta rákot.
Posztolt is erről néhány szelfit,
ezerszámra gyűltek a lájkok.
Mióta forradalom sincsen,
unatkozik. Túl könnyű minden.
Megjelenik az IKEÁban,
és azt hiszik, hogy ő az Isten.
„Nem erre vágytál?” – kérdem én.
„Nem erre vágytam – mondja ő. –
Ágyból, párnából van elég,
ám szerelemre nincs idő.
Ha minden vélem szelfiző
olvasná bár egy versemet…”
Petőfi elhallgat, legyint,
és Segesvárra visszamegy.
*
Egy régen lakatlan szobában
végül csak megvarrtam a szárnyam.
Kellett hozzá a nyelvtan is,
meg minden, amit kitaláltam.
Különös volt, hisz benne ültem,
magam körül, és sokan voltam,
mégsem tévedt el még az énem
változó kor-
s személyragokban.
És máris szárnyalok feléd!
Ágyak, párnák közt, Istenem,
mi keresnivalóm van nekem?
Csak vers, szabadság, szerelem!
Csak vers, szabadság, szerelem!
(Csak vers, szabadság, szerelem!)
Előadta: Csémy Balázs színművész (2020. január 1., Erkel Színház)
Fotó: Rákossy Péter