Tovább a tartalomhoz

A visegrádi országok történelmi alapú és éppen ezért elszakíthatatlan együttműködését Antall József, a rendszerváltoztatás utáni első szabadon választott kormány miniszterelnöke kezdeményezte – az ő halálának 25. évfordulójáról is megemlékezünk majd decemberben. Most azonban operaturnét hirdetünk két olyan művel, amely alkotói, színpadra állítói és előadói tekintetében is összefogja e négy országot – három helyszínen.

Janáček: Jenůfa
Kodály: Székely fonó
Közreműködik Pál István Szalonna és bandája
(Székely fonó-táncház)

2018. szeptember 24–25. 19:00 Varsó – Lengyel Színház
2018. szeptember 26–27. 19:00 Pozsony – Szlovák Nemzeti Színház
2018. szeptember 28–29. 19:00 Prága – Zofin koncertterem (koncertszerű előadás)