Sztárestek zongorával

KRISTINE OPOLAIS

koncert

Ajánló

Áriaest két részben, magyar, angol és eredeti nyelvű felirattal

Az előadás hossza: , szünet nélkül.

A lett születésű Kristine Opolais karrierje eddigi két évtizedében az egyik legkeresettebb szopránná nőtte ki magát a nemzetközi operaéletben. Pályája a Lett Nemzeti Operában indult 2001-ben, ahol először az énekkar tagja volt, de 2003-ban már szólistaként is bemutatkozott. Az ezt követő években Berlin, Milánó, München, Bécs és London operaházaiban lépett fel, igazi világhírét azonban a New York-i Metropolitanben alapozta meg, ahol bravúros beugrással mentette meg a Bohémélet egyik előadását. Repertoárján elsősorban a romantikus operairodalom remekeit találjuk, de fellépett Mozart és Prokofjev műveiben, valamint koncerténekesként is tevékenykedik világhírű dirigensek – köztük Daniel Barenboim, Sir Antonio Pappano, Sir Simon Rattle, Sir Mark Elder, Daniel Harding, Fabio Luisi, Kirill Petrenko vagy Szemjon Bicskov – irányításával, és rendszeresen dolgozik együtt volt férjével, Andris Nelsons karmesterrel. Művészetét számos CD- és DVD-felvétel őrzi, amelyeken olyan sztárok partnereiként látható-hallható, mint Jonas Kaufmann, René Pape, Marcelo Álvarez vagy Thomas Hampson. A magyar közönség 2019-ben már láthatta őt a Müpában, ahol Teodor Ilincăi tenorral és a Magyar Állami Operaház Zenekarával adott koncertet, 2023-ban pedig Agnese Egliņa lett zongoraművésznővel ő indítja a Sztárestek zongorával című sorozat második évadát, az előző szezon estjeivel együtt a hatodikat az Operaházban.

MŰSOR:

Giuseppe VERDI: Aida – „Ritorna vincitor!” – Aida áriája az I. felvonásból
Francesco CILEA: Tre pezzi – Romanza, op. 29, no. 1
Francesco CILEA: Adriana Lecouvreur – Intermezzo (zongoraátirat)
Francesco CILEA: Adriana Lecouvreur – „Del sultano Amuratte m'arrendo all'imper… Io son l’umile ancella” – Adriana áriája az I. felvonásból
Francesco CILEA: Adriana Lecouvreur – „Poveri fiori” – Adriana áriája a IV. felvonásból
Nicolai von WILM: Aus der Skizzen-Mappe – Abendstunde, op. 230, no. 6
Nicolai von WILM: Sommerfäden – Junges Leid, op. 12, no. 2
Nicolai von WILM: Trifolium, op. 116
Giuseppe VERDI: A végzet hatalma – „Pace, pace mio Dio” – Leonora áriája a IV. felvonásból

--- Szünet ---

Amilcare PONCHIELLI: La Gioconda – „Suicidio!... In questi fieri momenti” – Gioconda áriája a IV. felvonásból
Giacomo PUCCINI: Manon Lescaut – Intermezzo (zongoraátirat)
Giacomo PUCCINI: Pillangókisasszony – „Un bel dì vedremo” – Cso-Cso-szán áriája a II. felvonásból
Giacomo PUCCINI: Pillangókisasszony – zümmögőkórus a II. felvonásból (zongoraátirat)
Giacomo PUCCINI: Pillangókisasszony – „Tu, tu, piccolo iddio” – Cso-Cso-szán áriája a III. felvonásból
Claude DEBUSSY: Suite bergamasque – Clair de lune, L. 75, no. 3
Antonín DVOŘÁK: Ruszalka – „Měsíčku na nebi hlubokém” – Ruszalka dala a Holdhoz az I. felvonásból