[szkikki] 2.0
Részletek
Ajánló
Bátran állíthatjuk, hogy a Gianni Schicchi az opera-irodalom egyik legszórakoztatóbb vígoperája, amely sziporkázó humora miatt Giacomo Puccini operai életművében is egyedülálló. Szellemesnél szellemesebb pillanatok követik egymást úgy az ének-, mint a zenekari szólamokban, illetve a szöveg és a végtelenül mókás helyzetek által. Ritka az a mű, amely nem átallja ráadásul azt a fekete-, sőt morbid humort is vállalni, hogy éppen egy rokon halottaságya mellett kerekedik a komikusnak ható családi bonyodalom.
Korhatár
Előadások
Bemutató: 2022. december 7.
Cselekmény
A jómódú firenzei Buoso Donati holttestét az ő örökségére pályázó rokonok veszik körül. Aggodalomra van okuk bőven, mivel egy északi faluban, Signában azt rebesgetik: Buoso minden vagyonát egy monostorra hagyta. A rokonok mindent felforgatnak, hogy megleljék a végrendeletet. Az iratot végül az ifjú Rinuccio találja meg, aki megígérteti nagynénjével, Zitával, hogy ha elég pénz marad a rokonságra, elveheti szerelmét, Laurettát. Mint kiderül, a pletyka igaz: Buoso Donati minden pénzét a szerzetesekre hagyta. Az elkeseredett rokonságnak Rinuccio azt javasolja: kérjenek segítséget Lauretta apjától, Gianni Schicchitől, az alacsony származású, ám saját eszéből meggazdagodott férfitől. Schicchi meg is érkezik a lányával. A nemesi család gőgje, lenézése és ellenállása azonban visszataszítja, és már éppen távozni készül, amikor a lánya a lelkére beszél: belehal, ha nem mehet hozzá Rinuccióhoz. Lauretta boldogsága kedvéért Schicchi belemegy a játékba. Váratlanul Spinelloccio doktor kopogtat az ajtón: a nagybeteg Donatit jött megvizsgálni. Schicchi a halott Buosót utánozva, elváltoztatott hangon biztosítja az orvost: már jobban van. Schicchi utasítja a rokonokat, hogy hívassák a jegyzőt, ő maga pedig Donati ruháját magára öltve diktálja majd neki a végakaratot. A rokonok külön-külön igyekeznek megkenni Schicchit, hogy az örökség legjobb részét: az öszvért, a firenzei Donati-házat és a signai malmot mindenképp őrájuk hagyja a többi rokon helyett, és Schicchi mindegyikre rá is bólint, emlékeztetve őket külön-külön, hogy a cselről örökre hallgatniuk kell, különben csalás vádja miatt lesújt rájuk a törvény szigora. Megérkezik a jegyző két tanúval, Schicchi lediktálja a végakaratot, ám a rokonok néma döbbenetére az öszvért, a Donati-házat és a signai malmot saját magára, Gianni Schicchire íratja. A pereputty őrjöng, de egy szót sem szólhatnak, különben kiderül a turpisság. Ahogy a jegyző távozik, dühükben amit csak bírnak, ellopnak. Schicchi kiutasítja őket a házból, és meghatódva nézi a boldog szerelmespárt, Rinucciót és Laurettát.
Média
Kritikai visszhang
"Toronykőy Attila színpadra állítása látványosan aknázza ki a szövegkönyvben rejlő fekete humort. (…) Az előadás legnagyobb érdeme, hogy modern környezetbe helyezve, egy mozgalmas produkció keretein belül a tizenévesek számára is átélhetővé és maivá tudta tenni Puccini egyfelvonásosát, s ezzel sikeresen megvalósította a sorozat legfontosabb célját."
Péter Zoltán, Operaportál
Operakalauz
Bevezetés
„...E bolond itt Schicchi Gianni [...] / És vágyát aztán úgy elégítette, / hogy másnak vette formáját magára, [...] a meghalt Buoso Donati alakját, / hogy testamentumát ő megcsinálja” – rajzol meg egy tragikus sorsot Dante a Pokol 30. énekében (Babits Mihály fordítása). Puccini vígoperája több szempontból nézve is remekmű: a sziporkázó zene és az eleven szöveg viszonya különösen szerencsés (Ashbrook szavaival élve „partitúrája higanyként alkalmazkodik minden mozzanathoz”), ugyanakkor (tegyük hozzá) a zene humorának hőfoka szöveg nélkül is nyilvánvaló, mivel a commedia dell’arte hagyományos közhelyrendszere különösen egészséges módon olvad bele a darab jellemeibe. Az ismétlések finom hálózata még inkább megerősíti az opera buffa karakterek egységességét. Arról nem szólva, hogy Puccini zseniális parodista is. S ehhez még érdemes hozzáadni azt az etikai átváltozást is, melyet a dantei szigorú ítélet felszámolása jelent a lelemény és a komikus emberi esendőség javára.
Schicchi nem csupán egy leleményes, színészi képességekkel megáldott végrendelet-hamisító, hanem Lauretta és Rinuccio „halálos” szerelmének és saját szerencséjének katalizátora is. A szerelmi segítségnyújtásban ludas a valaha írt egyik legcsodálatosabb operadallam is: nevezetesen Lauretta áriája („O mio babbino caro”). Schicchi személyében egy új társadalmi réteg bújik a régi bőrébe, miközben immár minden a reneszánsz tavaszán bontakozni kezdő Firenze életigenléséről szól. Paradox módon egyszerre szembetűnő az opera tabló- és festményszerűsége, illetve a helyzetből fakadó sodró erejű lendület. Mintha egy gyorsan pergő, végtelenül humoros film burleszk cselekményébe csöppennénk. A halottsirató, a szokásos rítus fokozatosan fordul át képmutatásból apokaliptikus káoszba, hogy aztán egy kényszerű, leleményes cinkosságban találjon új rendezőelvet. A normatív viselkedés és a szabályok betartása könnyíti meg a tréfa sikerét is: a spontaneitást (a szerelem, a rokonok dühe) is e keretek közé kell beszorítani. A nyelvi regiszterek változatossága (törvénycikkely-idézés, latin testamentumalkotás, a szerelem és a düh spontaneitásának nyelve, költői látomás) a legenergikusabb szatírák sorába emeli a művet. Külön érdekesség Lauretta ártatlanságának védelme: Schicchi a bűntény idejére Laurettát folyamatosan eltávolítja, például kiküldi madarat etetni az erkélyre. Kétségtelen, hogy az opera az olasz madár szó erotikus jelentésével is játszik, ám Lauretta és Rinuccio szerelmének idilli világa mégis egy külön szigetet képvisel a „bűn” tengerében. Ezen az „ártatlan” szigeten épül föl majd valami reményteli és új: egy új város, egy új életérzés.
Csehy Zoltán (Opera138)
Rendezői koncepció
Firenzében játszódik, de korántsem Dante korában Puccini egyik legnépszerűbb operájának új feldolgozása. A produkció rendezője, Toronykőy Attila több évtizedes gyakorlattal a háta mögött jól tudja és érzi, mitől válhat az Isteni színjátékban is megörökített sztori izgalmassá a fiatal nézők számára. „Mindig is zavart az opera korszerűsített színpadi feldolgozásaiban, amikor Buoso Donati halottas ágya körül elkezdenek egy öszvéren meg a signai malmon civakodni az örökségre vágyó rokonok” – mondja a rendező. „Az ingatlanok, a pénz, a vagyontárgyak még hagyján, de mi az, aminek ma olyan jelentősége lehet, mint egykor egy igavonónak és egy malomnak?” Ez a kiindulópontja a rendezésnek, és mivel a [szkikki] 2.0 célközönségét diákok alkotják, a színpadon látottakat és hallottakat az ő számukra kell vonzóvá tenni. Fontos minél közelebb hozni a játékot a nézőkhöz, ami ezúttal szó szerint is megtörténik a különleges térelrendezés jóvoltából. A rendező hisz a színház ismeretterjesztő erejében: a képzőművészeti utalások, a reneszánsz alapokon nyugvó díszletek fejlesztik az ifjú nézők vizuális kultúráját.
Ebben az értelmezésben a dúsgazdag Buoso Donati főleg vastag pénztárcájáról híres. A környezet, ahol él, megidézi a középkor és a reneszánsz világát, de közben felismerhetően mai. Az öszvér és a malom „kortársiasítása” szokatlan, új megoldásokat szül a színpadon. Egy olyan típusú ember, mint a mi Donatink, sokkal kézzelfoghatóbb, látványosabb értéktárgyakba fekteti a pénzét. Hogy pontosan mibe, az kiderül az előadásból, de a mindenre elszánt rokonok motivációja is érthetőbbé válik: olyan dolgokat kerestünk, amiért sokan lennének hajlandóak szinte bármire. A rendező szeret világos viszonyokat teremteni a színpadon, így amíg Puccininél Donati már halott, amikor a rokonok betoppannak, az új produkcióban megjelenik még életében. Ez azonban megbolygatja a dramaturgiát, hiszen a halott felöltöztetését és ágyba fektetését – ami sok Gianni Schicchi-előadás leghumorosabb pillanatait hozza – újra kellett gondolni, így például Buoso Donati ágy helyett hatalmas íróasztala mellől diktálja a végrendeletét.