Tovább a tartalomhoz

A papírmentesítés következő fontos lépcsőfokaként több éves előkészítés után az OPERA 2024-ben elindította digitális kotta projektjét, amelynek célja, hogy a zenekar és az énekkar tagjai, valamint a karmesterek, ügyelők és súgók a próbafolyamat során és az előadások alkalmával a kottákat digitális formában, tableteken használják.

A digitális kotta projekt pályázati források felszanálásával valósult meg Apple környezetben, a Newzik digitális kottakezelő szoftver segítségével, ami Apple Pen érintő ceruzákkal kiegészített iPad Air és Pro tableteken futnak. A rendszer számos előnye között nem csak az említhető, hogy a felhőben tárolt digitalizált kották a fénymásolt kivonatoknál jóval könnyebbek és helytakarékosabbak, hanem a bevitt bejegyzések, azok módosítási vagy törlései valós időben minden érintettel megoszthatók, ami időt is megtakarít, miközben a felhasználók természetesen saját jegyzetekkel is elláthatják a kottát. A rendszeren keresztül audiovizuális segédanyagok is megoszthatók, amik tovább segíthetik a próbákat és a betanulást.

A Newzik keretrendszer bevezetése 2024 őszén kezdődött, melynek során a zenekari és énekkari művészek először a próbák során ismerkedtek az új eszközökkel, majd azokat fokozatosan próbálják ki a gyakorlatban. Az OPERA énekkar első alkalommal a 2025-ös újévi koncerten énekelt digitális kottából, 2025 szeptembere óta minden produkció zenei próbáit és hangfelvételét kizárólag digtális kottából végzi, 2026. január 1-jétől pedig már a hangversenyeken és koncertszerű előadásokon is a tabletek felhasználásával énekelnek. A sokrétűségéből adódóan

nagyobb körültekintést és fokozatosságot igénylő zenekari bevezés során az első mérföldkő Haydn Armida című operájának 2025 júniusi előadása volt, ahol a zenekar már teljes egészében digitális kottából játszott az együttes. A 2025/26-os évad folyamán elsősorban az ifjúsági előadásokban használja a digitális kottát az OPERA Zenekar, ezek mellett két Mozart opera, 2025 novemberében A varázsfuvola, 2026 májusában pedig a Così fan tutte előadásai is teljes egészében digitális kották segítségével valósulnak meg.

A Newzik rendszer funkciók ezen a területen is visszaszorították a papírfelhasználást. A bevezetés első évében a kottatár fénymásolásra használt A4-es papírmennyisége 102,5 ezer ívről 60 ezerre csökkent, tehát több mint 40%-os visszaesésnek feleltethető meg.