A hétvégén került sor az OpeRajt mentorprogram indító eseményére, amelyen első alkalommal találkoztak azok az énekmesterek, akik az őszi pályázati folyamat során kiválasztva, Budapesten és mind a 19 vármegyében vesznek részt a jövő magyar operaénekes tehetségeinek felkutatásában.
A megbeszélésen dr. Bátori Éva operaénekes, az OpeRajt program szakmai vezetője ismertette a kezdeményezés koncepcióját és a következő félév tervezett programjait, dr. Ókovács Szilveszter főigazgató pedig köszöntőbeszédében az operaénekesi utánpótlás biztosításának kiemelt fontosságát hangsúlyozta.
Az eseményen mentorként Cser Krisztián és Kovácsházi István operaénekesek is részt vettek, akik szakmai tapasztalatukkal és személyes jelenlétükkel segítik majd a fiatal tehetségek fejlődését.
Az OpeRajt országos mentorprogram célja, hogy hidat építsen a zenei oktatás és a hivatásos operai gyakorlat között, és hosszú távon hozzájáruljon a magyar operaénekesi utánpótlás megerősítéséhez.
Nyertes pályázók (14 fő)
Bács-Kiskun – Mudrák Mariann
Baranya – Csátityné Orcsik Judit
Borsod – Abaúj-Zemplén – Tóth-Szabó Krisztina
Budapest – Eredics Béla, Szenthelyi Krisztián
Csongrád – Baranyi-Dulics Tímea
Fejér – László Szilvia
Győr-Moson-Sopron – Bognár Krisztina
Hajdú-Bihar- Ludmány Antalné
Heves – Belkovics Zoltán
Komárom Esztergom – Ambrus Ákos
Pest - Huszár Anita Tolna – Ócsai Annamária
Vas -Czeller Krisztina
Fotó: Berecz Valter