
Almási-Tóth András
rendező, művészeti igazgató
1997-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Egyetem színházrendező szakán, Babarczy László tanítványaként. 2006-ban ugyanott megszerezte a doktori fokozatot, disszertációjának könyvváltozata Opera – egy zárt világ címmel 2008-ban jelent meg. A Zeneakadémia egyetemi docense, 2009 óta az Opera Program vezetője. Tanított a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, a Károli Gáspár Református Egyetemen, a Magyar Képzőművészeti Egyetemen és a Budapesti Metropolitan Egyetemen. Workshopokat tartott a Frankfurti Zene- és Előadóművészeti Egyetemen, a Berlini Művészeti Egyetemen és a firenzei Luigi Cherubini Konzervatóriumban.
Prózai rendezőként a Budapesti Kamaraszínház rendezője volt, saját adaptációkat és számos kortárs ősbemutatót rendezett. Dramaturgként és rendezőként dolgozott a Budapesti Operettszínházban, a kaposvári Csiky Gergely Színházban, a soproni Petőfi Színházban, a Szegedi Nemzeti Színházban, a debreceni Csokonai Színházban, az egri Gárdonyi Géza Színházban, a kecskeméti Katona József Színházban, a ludwigshafeni Theater im Pfalzbau-nál és a Szegedi Kortárs Balettnél. 2010-től az opera műfajára specializálódott tevékenysége: operarendezései az Operaházban, az Erkel Színházban, a Zeneakadémián, a Wrocławi Operaházban, a BMC-ben láthatók. 2006-ban Örkény István drámaírói ösztöndíjban részesült, két drámája jelent meg nyomtatásban. Rendezői munkásságát 2010-ben Vámos László-díjjal ismerték el. 2017-ben pedig átvehette a Magyar Érdemrend Lovagkereszt polgári tagozata kitüntetést. 2018 júliusa óta a Magyar Állami Operaház művészeti igazgatója.
Előadásai az évadban
augusztus 19. 20:00
koncert
TENORISSIMO – ünnepi operagála Fabio Sartorival és magyar énekesnőkkel
szeptember 16. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 18. 11:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 22. 18:00
kortárs
opera
14
főpróba
TOSCA
szeptember 23. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 24. 19:00
kortárs
opera
14
premier
TOSCA
szeptember 25. 18:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 28. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
szeptember 30. 19:00
kortárs
opera
18
PORGY ÉS BESS®
szeptember 30. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 2. 20:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 7. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 9. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 13. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 13. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 13. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 13. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 14. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 14. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 15. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 16. 19:00
kortárs
opera
14
TOSCA
október 18. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 18. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 18. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 19. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 19. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 19. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 20. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 20. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 20. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 21. 10:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 21. 12:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 21. 14:30
opera
12
DIDO & AENEAS – MVM OperaKaland

október 22. 19:00
opera
12
premier
DIDO & AENEAS
november 5. 19:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (VESZEDELMES ÉDEN)
november 13. 11:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (VESZEDELMES ÉDEN)
november 19. 19:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (VESZEDELMES ÉDEN)
november 26. 19:00
kortárs
opera
14
LES ENFANTS TERRIBLES (VESZEDELMES ÉDEN)
december 21. 20:00
koncert
14
MESSIÁS – szcenírozott oratórium
december 24. 11:00
koncert
14
MESSIÁS – szcenírozott oratórium
december 28. 19:00
koncert
14
MESSIÁS – szcenírozott oratórium
január 7. 11:00
koncert
14
MESSIÁS – szcenírozott oratórium
január 14. 11:00
koncert
14
MESSIÁS – szcenírozott oratórium
március 2. 18:00
mix
opera
12
főpróba
HUNYADI LÁSZLÓ
március 4. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 8. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 11. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 14. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 17. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 19. 11:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 22. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 24. 20:00
kortárs
opera
16
A TENOR
március 26. 11:00
kortárs
opera
16
A TENOR
március 28. 18:00
mix
opera
12
HUNYADI LÁSZLÓ
március 30. 20:00
kortárs
opera
16
A TENOR
április 1. 11:00
kortárs
opera
16
A TENOR
április 2. 19:00
kortárs
opera
16
A TENOR
április 5. 16:00
kortárs
opera
18
főpróba
PARSIFAL
április 7. 17:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
április 9. 17:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
április 14. 17:00
kortárs
opera
18
PARSIFAL
május 11. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 13. 19:00
kortárs
opera
18
premier
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 16. 19:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 18. 19:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 21. 19:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 25. 19:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 26. 20:00
kortárs
opera
16
FARSANGI LAKODALOM
május 28. 11:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
május 28. 19:00
kortárs
opera
16
FARSANGI LAKODALOM
május 29. 19:00
kortárs
opera
16
FARSANGI LAKODALOM
június 1. 19:00
kortárs
opera
18
IDOMENEO, KRÉTA KIRÁLYA
június 3. 11:00
kortárs
opera
16
FARSANGI LAKODALOM
június 4. 11:00
kortárs
opera
16
FARSANGI LAKODALOM
június 8. 19:00
kortárs
opera
18
AZ ÁLRUHÁS KERTÉSZLÁNY – operavizsga
június 11. 19:00
kortárs
opera
18
premier
AZ ÁLRUHÁS KERTÉSZLÁNY
június 16. 20:00
kortárs
opera
18
AZ ÁLRUHÁS KERTÉSZLÁNY
június 18. 19:00
koncert