Társulat

Bretz Gábor

Bretz Gábor

magánénekes, a 2012/2013-as évad Kamaraénekese
basszbariton

Bretz Gábor Budapesten született. Tanulmányait Stephan Czoveknél kezdte Los Angelesben, és Antalffy Albert professzornál folytatta Budapesten, majd a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában tanult Fekete Máriánál, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Sziklai Erikánál és Sólyom-Nagy Sándornál. 2005-ben megnyerte az athéni Maria Callas Versenyen a nagydíjat.

Rendszeresen fellép a Magyar Állami Operaházban, szerepei között található Mefistofele (Boito), Figaro, Leporello, Don Giovanni, Mefisztó (Gounod: Faust), Banquo (Macbeth), Gurnemanz (Parsifal). A 2012/2013-as évadban a Magyar Állami Operaház Kamaraénekese címet viselte, 2013-ban Liszt Ferenc-díjat, 2020-ban Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott. 2022-ben a Székely Mihály-díj kitüntetettje.

Számos külföldi opera színpadán debütált már: New York-i Metropolitan, londoni Royal Opera House, München, Berlin, Bécs, Amsterdam, Tokió, Bologna, Hamburg. A kékszakállú herceg vára címszerepét rendszeresen énekli koncerten és szcenírozott előadásokon is. A világ különböző színpadain dolgozott már Daniel Barenboim, Gustavo Dudamel, Fischer Ádám, Edward Gardner, Daniele Gatti, Valerij Gergijev, Daniel Harding, Lothar Koenigs, Michele Mariotti és Esa-Pekka Salonen vezényletével. Gyakran lép fel koncerteken is: Bachot, Haydnt, Mozartot, valamint Beethoven 9. szimfóniáját, Tippett A Child of our Time, Berlioz L’enfance du Christ című műveit, Verdi Requiemjét és Händel Messiását énekelte Sylvain Cambreling, Carlo Montanaro és Helmuth Rilling vezényletével.

Előadásai az évadban

augusztus 12. 20:00
félszcenír opera
Giuseppe Verdi

Attila

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
augusztus 14. 20:00
félszcenír opera
Giuseppe Verdi

Attila

Margitszigeti Szabadtéri Színpad
október 27. 18:00
kortárs opera 14 főpróba
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
október 29. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 6. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 11. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 13. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
november 18. 19:00
kortárs opera 14
Gaetano Donizetti

LAMMERMOORI LUCIA

Magyar Állami Operaház
15. Szakály György bérlet
december 3. 19:00
klasszikus opera 12
Giacomo Puccini

BOHÉMÉLET

Magyar Állami Operaház
december 7. 19:00
klasszikus opera 12
Giacomo Puccini

BOHÉMÉLET

Magyar Állami Operaház
12. Róka István bérlet
december 9. 19:00
klasszikus opera 12
Giacomo Puccini

BOHÉMÉLET

Magyar Állami Operaház
07. Lukács Gyöngyi bérlet
december 11. 11:00
klasszikus opera 12
Giacomo Puccini

BOHÉMÉLET

Magyar Állami Operaház
08. Tokody Ilona bérlet
december 22. 19:00
klasszikus opera 12
Giacomo Puccini

BOHÉMÉLET

Magyar Állami Operaház
február 23. 18:00
kortárs opera 18 főpróba
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
február 25. 18:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
03. Kelen Péter bérlet
március 1. 18:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
március 3. 18:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
március 5. 11:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
14. Berczelly István bérlet
március 9. 18:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
04. Kasza Katalin bérlet
március 10. 18:00
kortárs opera 8 premier
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Magyar Állami Operaház
11. Pitti Katalin bérlet
március 12. 11:00
kortárs opera 8
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Magyar Állami Operaház
14. Berczelly István bérlet
március 12. 18:00
kortárs opera 18
Georges Bizet

CARMEN

Magyar Állami Operaház
április 5. 16:00
kortárs opera 18 főpróba
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 7. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 9. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
április 14. 17:00
kortárs opera 18
Richard Wagner

PARSIFAL

Magyar Állami Operaház
04. Kasza Katalin bérlet
április 27. 18:00
kortárs opera 18 főpróba
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
április 29. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
10. Kovács János bérlet
május 3. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 7. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 14. 11:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
május 20. 19:00
kortárs opera 18
Richard Strauss

ELEKTRA

Magyar Állami Operaház
03. Kelen Péter bérlet