(1717–1787)
Német zeneszerző. 1732-ben a Prágai Egyetemre ment, ahol zenét és filozófiát tanult. 1735-ben Bécsbe utazott Lobkowitz herceg pártfogása alatt. Itt figyelt fel rá Melzi herceg, aki Milánóba vitte, és magánzenekarához szerződtette. Itt valószínűsíthetően Sammartinivel is tanult. 1741-ben írta első operáját Artaserse címmel, majd 1744-ig további hét opera következett. 1745-ben Lobkowitz herceggel Londonba utazott, ahol bemutatták két operáját, találkozott Händellel, valamint két koncertet adott, melyeken üvegharmonikán játszott. 1746 után Ausztriába utazott, majd Dániába, ellátogatott Prágába és Nápolyba is. 1754-ben Mária Terézia kinevezte a bécsi udvari színház karmesterének, zeneszerzőjének. Ez az állás megkövetelte tőle, hogy a francia opéra comique sokkal hajlékonyabb, mozgékonyabb stílusában komponáljon. 1755–1761 között szorosan együttműködött Durazzóval (az udvari színház intendánsa), Quaglióval (színpadképfestő), Angiolinivel (táncművész) és Calzabigivel (költő). Utóbbival együtt fejlesztette ki operareformjait. Egyik legfontosabb elve az volt, hogy az énekesek igényeit alárendelték az adott darab drámai követelményeknek, s ennek egyik következményeként a kötöttebb secco recitativót felváltotta a recitativo accompagnato. A Don Juan balett (1761) és az Orfeo opera (1762) ezeknek az új elveknek az első példái, az 1767-es Alcesteben pedig ezek maximális kifejezésre jutnak. Ez az operája a wagneri zenedráma előzményének tekinthető. Gluck az Alceste előszavában írta le operai hitvallását.
1770-ben visszavonult bécsi udvari állásából, és 1773-ban Párizsba ment, ahol az Opéra az Íphigeneia Auliuszban megkomponálására szerződtette. Ezt követte 1774-ben az Orfeo, két évvel később az Alceste francia változatának elkészítése. Gluck párizsi sikereit nem nézte mindenki jó szemmel, s ez egy előre megtervezett, Gluck elleni fellépéshez vezetett az olasz zeneszerző, Piccini javára. Piccinit ugyanis megkérték, hogy ugyanazt a librettót zenésítse meg, amelyről köztudott volt, hogy Gluck már azon dolgozott. Gluck ekkor megsemmisítette az elkészült vázlatait, de megírta helyette az Armidet (1777), amelyet az Íphigeneia Tauriszban követett (1778). 1779-ben visszatért Bécsbe, ahol visszavonulva, jómódban élt.