Társulat

Cseh Antal

Cseh Antal

magánénekes
basszbariton

Makón született 1978-ban. Tanulmányait 2000–2005 között a Szegedi Tudományegyetem Zeneművészeti Főiskolai Kar magánének szakán végezte, ahol tanára Andrejcsik István volt. 2004-ben, még szegedi tanulmányaival párhuzamosan, elkezdte a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaénekesi szakát, itt 2006-ban tett záróvizsgát. Tanárai Andor Éva és Kovalik Balázs voltak. Részt vett Hamari Júlia, Halmai Katalin, Polgár László, Renato Bruson, Jevgenyij Nyeszterenko, Vásáry Tamás és Marton Éva mesterkurzusain. 2006 óta a Szegedi Nemzeti Színház társulatának tagja.
A Magyar Állami Operaházban 2007-ben debütált Roucher (Andrea Chénier) szerepében, emellett énekel a Pécsi Nemzeti Színházban, a Debreceni Csokonai Nemzeti Színházban, a Miskolci Nemzeti Színházban is.

Versenyek:
IV. Országos Simándy József Énekverseny, Szeged – 1. díj (2004)
I. Országos Erkel Ferenc Énekverseny – 2. díj (2004)
VI. Nikola Cvejics Nemzetközi Énekverseny, Szerbia – 1. díj, Nagydíj (2003)
Gyurkovics Mária Énekverseny – Különdíj (2003)
Országos Bordaléneklési Verseny – 1. díj (2001)

Díjak:
Vaszy Viktor-díj, Szeged (2010/2011, 2016/2017)
Dömötör-díj, „Legjobb operaénekes”, Szeged (2006/2007, 2008/2009, 2016/2017)
Neményi Lili-vándorserleg, Debrecen (2007/2008)

Főbb szerepek:
Bartók: A kékszakálú herceg vára – Kékszakállú herceg
Bizet: Carmen – Escamillo
Donizetti: Don Pasquale – Don Pasquale
Donizetti: Lammermoori Lucia – Raimondo
Donizetti: Szerelmi bájital – Dulcamara
Erkel: Hunyadi László – Gara nádor
Gounod: Faust – Mephisto
Mascagni: Parasztbecsület – Alfio
Meyerbeer: A hugenották – Saint-Bris gróf
Mozart: Figaro házassága – Figaro
Mozart: Don Giovanni – Leporello
Muszorgszkij: Borisz Godunov – Varlaam
Puccini: Tosca – Scarpia
Ránki: Pomádé király új ruhája – Pomádé király
Rossini: Hamupipőke – Don Magnifico
Rossini: A sevillai borbély – Don Bartolo
Smetana: Az eladott menyasszony – Kecal
Verdi: Falstaff – Falstaff
Verdi: A trubadúr – Ferrando
Wagner: A bolygó hollandi – A hollandi

Előadásai az évadban

szeptember 23. 11:00
kortárs opera 8
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Erkel Színház – Nagyszínpad
szeptember 24. 18:00
kortárs opera 8
Kacsóh Pongrác

JÁNOS VITÉZ

Erkel Színház – Nagyszínpad
február 8. 18:00
klasszikus opera 12 főpróba
Richard Strauss

ARABELLA

Magyar Állami Operaház
április 5. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
április 7. 17:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
36. Keveházi Gábor bérlet
április 12. 19:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
33. Mészöly Katalin bérlet
április 14. 17:00
kortárs opera 16
Gioachino Rossini – Wolfgang Amadeus Mozart – Darius Milhaud

FIGARO3

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
39. Szumrák Vera bérlet
május 11. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Erkel Színház – Nagyszínpad
május 23. 17:00
kortárs opera 18 főpróba
Szergej Prokofjev

HÁBORÚ ÉS BÉKE

Magyar Állami Operaház
június 27. 18:00
klasszikus opera 12 főpróba
Giuseppe Verdi

RIGOLETTO

Magyar Állami Operaház