Táncos, balettpedagógus, balett- és színházigazgató. 1941-ben született Budapesten. Az Állami Balett Intézetben 1959-ben szerzett balettművész diplomát, s ugyanebben az évben az Operaház tagja, majd magántáncosa lett, 1983-tól balettmesterként működött. 1970–1975 között a Svéd Királyi Balett szólistája, valamint a berlini Deutsche Oper és a London Festival Ballet (ma London National Ballet) vendégszólistája. 1979–1983 között az Állami Balett Intézet igazgatója, majd annak Táncművészeti Főiskolává alakulásától főigazgatója 1991-ig, azóta művészeti vezető és balettmester. Budapesti tevékenységével párhuzamosan, 1989–1991 között a Chilei Nemzeti Színház balettigazgatója is volt. 1983–1984 között az Operaház balettigazgatója. Kiváló danseur noble, aki a klasszikus-romantikus balettművek főszerepei mellett a modernebb alkotásokban is hasonlóan magas színvonalon fogalmazta meg szerepeit. A 2011/2012 évadtól a Magyar Nemzeti Balett gyakorlatvezető balettmestere.
Díjak és kitüntetések:
Kiváló művész (1983)
Kossuth-díj (1978)
Érdemes művész (1975)
Liszt Ferenc-díj (1964)
november 23. 18:00
klasszikus
balett
6
főpróba
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 24. 11:00
klasszikus
balett
6
főpróba
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 24. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 25. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 25. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 26. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 28. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
november 29. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 1. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 1. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 2. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 2. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 3. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 5. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 6. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 9. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 9. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 10. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 12. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 14. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 15. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 16. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 17. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 17. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 19. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 21. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 22. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 22. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 23. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 24. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 25. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 25. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 26. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 26. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 28. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 28. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
A jegyek pillanatnyi ára a kereslet-kínálat függvényében változhat.
december 29. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 30. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
december 31. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
január 3. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
január 5. 19:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
január 6. 11:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
január 6. 18:00
klasszikus
balett
6
Wayne Eagling / Solymosi Tamás / Pjotr Iljics Csajkovszkij
április 11. 18:00
klasszikus
balett
16
főpróba
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 13. 11:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 14. 11:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 14. 19:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 20. 11:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 20. 19:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 21. 19:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
április 24. 19:00
klasszikus
balett
16
Solymosi Tamás – Mirzoyan Albert – Prokofieva Irina – Jiří Kylián – Harald Lander
június 20. 18:00
klasszikus
balett
12
főpróba
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 22. 11:00
klasszikus
balett
12
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 22. 19:00
klasszikus
balett
12
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 28. 19:00
klasszikus
balett
12
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 29. 11:00
klasszikus
balett
12
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 30. 11:00
klasszikus
balett
12
Anna-Marie Holmes – Solymosi Tamás / Adolphe Adam
június 30. 19:00