Tovább a tartalomhoz
Fehér Balázs Benő 1990-ben született Hódmezővásárhelyen, 2009-ben felvették a Színház- és Filmművészeti Egyetem színész szakára, ahol Zsámbéki Gábor és Zsótér Sándor osztályába járt. Az egyetemi elfoglaltságok mellett több független előadás létrehozásában vett részt színészként és rendezőként egyaránt. Színészként dolgozott többek között Zsótér Sándor, Forgács Péter, Alföldi Róbert előadásaiban. Első rendezése a Bűn és bűnhődés című regény nyomán készült 2012-ben: Fekete Ádám dramaturggal közösen olyan előadást hoztak létre, amit egy alkalommal egyetlen néző tekinthet csak meg. Az Ódry Színpadon megrendezte Brian Friel Hitgyógyász című darabját (2013), majd egy év múlva Boris Viantól a Tajtékos napokat (mindkét előadás szerepelt a Pécsi Országos Színházi Találkozó off-programjában). A Sirályt az Átrium Film-Színházban rendezte meg (2015), az Emilia Galottit a Katona József Színház Kamrában mutatta be (2016). Az Operaházban 2014-ben dolgozott először: Donizetti A csengő című egyfelvonásosát rendezte.
Fehér Balázs Benő