Társulat

Fodor Gabriella

Fodor Gabriella

magánénekesnő
szoprán

Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem magánének és opera szakán végezte. Tanárai voltak Andor Éva, Kovalik Balázs és Németh Judit. Emellett Anna Reynolds, Laki Krisztina, Hamari Júlia, Ralph Döring és Martina Veh mesterkurzusait látogatta. A Magyar Állami Operaházban 2004-ben debütált Britten A csavar fordul egyet című operájának magyarországi ősbemutatóján, ahol Miss Jessel szerepét énekelte. Azóta az Operaház vendégművészeként fellépett többek között Pamina, Sylvia, Romilda, Michaëla, Desdemona, Mimì, Margherita-Elena, Mamaine Koestler szerepében.
Rendszeresen szerepel hazai és nemzetközi fesztiválokon. A Budapesti Őszi Fesztiválon Lendvay Kamilló A tisztességtudó utcalány című darabjának címszerepét, a miskolci Bartók Plusz Operafesztiválon Tatjana szerepét, a Budapesti Tavaszi Fesztivál Mozart-maraton produkciójában a Grófné szerepét énekelte. 2008 óta a Budapesti Wagner-napok rendszeres fellépője, Waltraute és Wellgunde szerepét énekli a Ring produkcióban. 2011-ben vendégszerepelt Koppenhágában Mozart Ascanio in Alba című operájának női főszerepével. Emellett számos oratóriumban és koncerten működött közre szólistaként: Mozart: Requiem, Hidas Frigyes: Requiem, Beethoven: 9. szimfónia, Grieg: Peer Gynt.
Olyan neves karmesterekkel dolgozott együtt, mint Lukács Ervin, Fischer Ádám, Kocsis Zoltán, Peskó Zoltán, Carlo Montanaro, Hamar Zsolt, Bogányi Tibor, Medveczky Ádám, Hollerung Gábor, Oberfrank Péter.
2003-ban Artisjus, 2009-ben dr. Mándi Andor-díjat kapott.

Előadásai az évadban

szeptember 16. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
22. Kaszás Ildikó bérlet
szeptember 18. 11:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
szeptember 23. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
31. Eiffel Ifjúsági bérlet
szeptember 25. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Keveházi Gábor bérlet
szeptember 30. 19:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
33. Misura Zsuzsa bérlet
április 7. 19:00
félszcenír opera 10
Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy

MÁTÉ-PASSIÓ

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem