Tovább a tartalomhoz

A németországi születésű Gerhard Siegel eredetileg trombitaművésznek készült, majd Augsburgban, Liselotte Becker-Egner növendékeként folytatta énekesi tanulmányait. Az augsburgi színház énekkari művészeként indult el a pályán, ám hamarosan már szólistaként léphetett színpadra Trierben és Dessauban. 1995-ben a Belvedere- Hans-Gabor énekverseny kitüntetettjeként figyelt fel rá a nemzetközi zenei világ. Gerhard Siegel 1998-ban John Blow Vénusz és Adonisz című operájában debütált a Müncheni Staatsoperben, majd A varázsfuvolában aratott átütő sikert Bécsben. Azóta a német énekes a legjelentősebb tenorszerepekkel gazdagította repertoárját. A Nürnbergi Opera szólistájaként többek között Wagner Parsifaljában, A nürnbergi mesterdalnokokban, a Siegfriedben, A walkürben, Sztravinszkij A léhaság útja című operájában, Beethoven Fideliójában, Strauss Saloméjában, Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című alkotásában, Janacek Jenufájában lépett színpadra. Emellett nagy sikerrel vendégszerepelt Tokióban, Pekingben, Bayreuthban, Londonban és Párizsban. Madridban és Genfben Berg Lulu című operájában aratott sikert, New York-ban a Ringben és szintén egy Berg-műben, a Wozzeckben ünnepelte a közönség. Budapesti fellépése előtt, 2013 októberében szintén a Wozzeck Kapitány szerepét énekelte Londonban.    

Gerhard Siegel