Tovább a tartalomhoz

Jankó Zsolt zenei tanulmányait a kolozsvári Zenelíceumban kezdte hegedűsként, diplomáját azonban már karmesterként vette át 2002-ben a Gheorghe Dima Zeneakadémián, ahol a magiszteri fokozatot is elérte. 2004-ben mesteri fokozatot szerzett a bécsi Zeneművészeti Egyetemen, 2005-ben pedig a velencei Benedetto Marcello Konzervatóriumban képezte tovább magát.

Számos mesterkurzuson tökéletesítette tudását Eötvös Péter, Peskó Zoltán, Tihanyi László, Octav Calleya, Emily F. Brown és Acél Ervin irányításával, továbbá a Zürichi Tonhalle Zenekar és David Zinman tartotta képzésen, később a Schleswig-Holstein Fesztivál keretében, Fischer Iván által vezetett kurzuson is részt vett.

Ő maga is népszerű előadó. 2005 és 2007 között a Nagyváradi Egyetem Zeneművészeti Karának zenekari kurzusait tartotta, és fakultás zenekarát vezette. A Nagyváradi Filharmónia állandó karmestereként a fiataloknak szóló leckehangversenyeket is vezeti.

2010 és 2015 között a Budapesti Fesztiválzenekar asszisztens karmestereként dolgozott, jelenleg a Nagyváradi Állami Filharmónia és a Kolozsvári Magyar Opera állandó karmestere. Vezényelt a Stravinsky-maratonon a Müpában, a Primaverán az Erkel Színházban, a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, a Miskolci Nemzetközi Operafesztiválon, a Kolozsvári Bartók Fesztiválon is, ahol Bartók mindhárom színpadi művét dirigálta. Olyan rangos zenekarok élén is volt lehetősége állni, mint a Konzerthausorchester Berlin, a Schleswig-Holstein Festival Orchestra (Németország), a George Enescu Filharmonia Bukarest, a Bukaresti Rádió Kamarazenekara, a magyarországi MÁV Szimfonikus Zenekar, a Szegedi Szimfonikusok, a Savaria Szimfonikus Zenekar és az Erdődy Kamarazenekar. Számos opera- és balettelőadást vezényelt a Magyar Állami Operaházban és a Kolozsvári Román Nemzeti Operában is.


Jankó Zsolt