Társulat

Karczag Márton

Karczag Márton

Emléktár vezető

1994 óta dolgozik a Magyar Állami Operaházban. Első jelentősebb feladata az intézményben csak „bányaként” emlegetett kotta-archívum feldolgozása volt. A kétezres évek elejétől az Operaház évkönyveit szerkesztette, 2008-2011 között a színház kiadványának korrektora, szerkesztője, ebben az időszakban a Műsorkalendárium szerzője volt. 2010-2012 között Kottatár-, 2013-tól Emléktár vezetőként végzi munkáját. E minőségében 2014 óta építi munkatársaival az Opera DigiTárat. Szerkesztője az OperaTrezor CD-DVD sorozatnak, valamint az Operaház örökös tagjait bemutató könyvsorozatnak. Az Opera gondozásában négy könyve jelent meg eddig: Akit a zene éltetett – Fricsay Ferenc 100 (Ókovács Szilveszterrel), A magyar Failoni, Megfelelő ember a megfelelő helyen – Radnai Miklós zeneszerző és igazgató (Szabó Ferenc Jánossal közösen), Aranykalickában – Tóth Aladár élete és kora. Az operaházi kiállítások kurátora, munkái közül kiemelkedik az Eiffel Műhelyház megnyitására készült nagyszabású Műhely. Titkok. állandó tárlat. 2022 tavasza óta Aranybánya címmel önálló tematikus videósorozatban mutatja be a dalszínház múltját. 

Díjai:

Magyar Bronz Érdemkereszt polgári tagozat (2023)
Miniszteri Elismerő Oklevél (2019)
'Az előadásokért' emlékérem (2013)

Előadásai az évadban

október 1. 09:30
ifjúsági 5

(K)Eiffel, Jancsi!

Eiffel Műhelyház – Feketeházy János terasz
október 28. 09:30
ifjúsági 5

(K)Eiffel, Jancsi!

Eiffel Műhelyház – Feketeházy János terasz
november 18. 09:30
ifjúsági 5

(K)Eiffel, Jancsi!

Eiffel Műhelyház – Feketeházy János terasz
december 30. 09:30
ifjúsági 5

(K)Eiffel, Jancsi!

Eiffel Műhelyház – Feketeházy János terasz