Tovább a tartalomhoz
Prózai színésznek készült, de gimnazistaként érdeklődése az opera felé fordult. 1993-ban felvették a Debreceni Csokonai Színház énekkarába, és már az első évadban kisebb szerepeket is rábíztak (Don Pasquale – Jegyző, Bánk bán – Biberach). Közben három évig Mohos Nagy Évánál tanult énekelni. 1995 tavaszán beugrással énekelte Alfio szerepét a Parasztbecsület olasz nyelvű premierjén, amely után magánénekesi kinevezést kapott. 1995 júniusában Belcore szerepével indult az Operaházban rendezett II. Budapesti Nemzetközi Énekversenyen, amelyet a Szerelmi bájital szerepeire írtak ki. A zsűri kérésére a középdöntőben már Dulcamaraként folytatta a versenyt, amelyet ezzel a szereppel meg is nyert. A nemzetközi versenygyőzelem négy operaházi és hat veronai előadást jelentett, emellett Alfióként is bemutatkozhatott az Erkel Színházban (1996). 1996 ősze óta a Szegedi Nemzeti Színház magánénekese. Vendégszerepelt Ausztriában és Németországban több operagálán, vezető operaházi művészek társaságában. Oratóriumesteken is fellépett, többek között a Mátyás Templomban, a Müpában, a Szegedi Dómban, a győri és az egri bazilikában. Repertoárja mintegy hatvan szerepből áll, a buffo basszustól a lírai baritonon át a Verdi-hősbariton figurákig több mint 40 főszerepet énekelt eddig. Legközelebb a drámai baritonszerepek állnak hozzá. 2012-ben Verdi Otellójában Jagót énekelte az Operaházban, azóta számos főszerepben rendszeresen fellép az Operaház és az Erkel Színház előadásain. 2013-ban részt vett az Operaház Traviata-turnéján Japánban. A Margitszigeti Szabadtéri Színpadon 2015-ben Goldmark Sába királynője című operájában debütált Salamon király szerepében, ezt követően 2016-ban ugyanott Verdi Traviatájában Giorgio Germont szerepére kérték fel.

Díjak és elismerések:
Dömötör-díj (2008, 2013, 2015)
Vaszy Viktor-díj (2008, 2013)
Az évad énekese, Szegedi Operabarátok Egyesülete (több alkalommal)

Főbb szerepek:
Verdi: Rigoletto  Rigoletto
Verdi: Macbeth  Macbeth
Verdi: A végzet hatalma  Don Carlos
Verdi: Otello  Jago
Verdi: Simon Boccanegra  Simon Boccanegra
Verdi: Traviata  Germont
Verdi: A trubadúr  Luna gróf
Verdi: Az álarcosbál  Renato
Verdi: Falstaff  Ford
Verdi: Don Carlos  Posa márki
Donizetti: Lammermoori Lucia  Lord Ashton
Donizetti: Don Pasquale  Malatesta doktor
Donizetti: Szerelmi bájital  Dulcamara
Mozart: Figaro házassága  Almaviva gróf, Bartolo
Mozart: Don Giovanni  Masetto, Kormányzó
Puccini: Tosca  Scarpia
Puccini: Bohémélet  Marcello
Puccini: Manon Lescaut  Lescaut őrmester
Puccini: Pillangókisasszony  Sharpless konzul
Puccini: Turandot  Ping
Giordano: Andrea Chénier  Gérard
Offenbach: Hoffmann meséi  Lindorf, Coppélius, Dapertutto, Dr. Miracle
Ciléa: Adriana Lecouvreur  Michonnet
Boito: Mefistofele  Mefistofele
Berlioz: Faust elkárhozása  Mefisztó
Gounod: Faust  Valentin
Goldmark: Sába királynője  Salamon király
Strauss: A rózsalovag  Faninal
Erkel: Bánk bán  Petur bán
Erkel: Hunyadi László  Gara nádor
Zandonai: Francesca da Rimini  Gianciotto
Mascagni: Parasztbecsület  Alfio
Leoncavallo: Bajazzók  Tonio
Rossini: Hamupipőke  Dandini
Oratóriumok:
Bach: János-passió
Mozart: c-moll mise
Puccini: Messa di Gloria
Brahms: Német requiem
Orff: Carmina Burana
Janáček: Glagolita mise
Fauré: Requiem
Liszt: Szent Erzsébet legendája
Kelemen Zoltán