Társulat

Kesselyák Gergely

Kesselyák Gergely

első karmester, rendező
 

1995-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Lukács Ervin növendékeként. Közben kétszer részt vett Jurij Szimonov mesterkurzusain. 1994-ben 3. helyezést ért el a parmai Arturo Toscanini Nemzetközi Karmesterversenyen, majd 1995-ben az MTV Nemzetközi Karmesterversenyén is 3. díjat kapott Budapesten. 1993-tól rendszeresen vezényli Magyarország vezető szimfonikus zenekarait: a Nemzeti Filharmonikus Zenekart, a Budapesti Filharmóniai Társaság Zenekarát, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát, a Concerto Budapest zenekart (korábban Matáv Szimfonikus Zenekar) és a MÁV Szimfonikus Zenekart. 1995 és 1997 között a Magyar Rádió Ifjúsági Zenekarának vezetője, 1997-től a Miskolci Nemzeti Színház operatagozatának alapítója és zeneigazgatója, 2001-től a Bartók Plusz Operafesztivál alapító zeneigazgatója, 1994-től a Magyar Állami Operaház vendégkarmestere, 2001-től karmestere. 2004-től a Budafest Nyári Nemzetközi Opera- és Balettfesztiváljának művészeti igazgatója, 2005-től 2012-ig a Szegedi Szabadtéri Játékok művészeti igazgatója. 2005–2006-ban az Operaház főzeneigazgatója.  1993 óta tizenkét különböző zenés színházban (Magyar Állami Operaház, Budapesti Operettszínház, Kolozsvári Magyar Opera, Szegedi Nemzeti Színház, Miskolci Nemzeti Színház, debreceni Csokonai Színház, Szolnoki Szigligeti Színház, Veszprémi Petőfi Színház, kecskeméti Katona József Színház, kaposvári Csiky Gergely Színház, Győri Nemzeti Színház, Pécsi Nemzeti Színház) több mint száz produkciót vezényelt. 2011 óta újra a Bartók Plusz Operafesztivál igazgatója. 2013-ban megalapította a Bartók Plusz Operaíró Versenyt.
2016-tól a Magyar Állami Operaház első karmestere.  Számos országban (Ukrajna, Románia, Szlovákia, Cseh Köztársaság, Horvátország, Szerbia, Németország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Egyiptom, Japán, Chile, Peru, Omán, Kína) vendégszerepelt. 1999 óta rendezéssel is foglalkozik, színpadra állította Verdi Rigoletto és Nabucco, Donizetti Szerelmi bájital, Bartók A kékszakállú herceg vára, Puccini Turandot és Tosca című operáit. Az Operaházban színre vitte a Don Giovannit. Nagy sikerrel játszották a Szegedi Szabadtéri Játékokon Nabucco-rendezését.

Díjak és elismerések:
Liszt-díj (2005)
Magyarország Érdemes Művésze (2012)
Pless László-díj
Juventus díj

Előadásai az évadban

október 2. 18:00
kortárs opera 12
Georges Bizet

Carmen

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
október 4. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
október 5. 18:00
kortárs opera 12
Georges Bizet

Carmen

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
október 10. 11:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
október 17. 19:00
mix opera 8 premier
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
október 22. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
október 24. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
október 25. 11:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad
november 1. 11:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

István, a király

Erkel Színház – Nagyszínpad