Tovább a tartalomhoz

Kiss Diánát már kislányként magával ragadta a zene, az ének és a tánc világa. Gyermekkora óta énekel, kezdetben népdalversenyekre, szavalóversenyekre járt, később zongorázott és kórusban is énekelt. Zongoristaként érettségizett a debreceni Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában, majd ezt követően kezdett komolyabban foglalkozni a hangképzéssel, első tanára Magyar Gabriella volt. Ezt követően a Debreceni Egyetemen végzett klasszikus ének alapszakon Dr. Mohos Nagy Éva tanítványaként. Operaénekművész mesterdiplomáját pedig a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen szerezte meg 2017-ben Nádor Magda növendékeként.

A Budapesti Operettszínházban 2019 őszén debütált, első szerepe a Csárdáskirálynő Szilviája volt. Ezen kívül láthatta a nagyközönség többek között A chicagói hercegnőben, a Mágnás Miskában, a János vitézben, valamint A mosoly országában is. Az Erkel Színházban ifj. Johann Strauss: A denevér című nagyoperettjében debütált Adélként 2019 szilveszterén, azóta több alkalommal láthatta az opera közönség.

Opera szerepei:
Claudio Monteverdi - Bella Máté: Poppea megkoronázása - La Fortuna
Antonio Cesti: Orontea - Tibrino
Wolfgang Amadeus Mozart: Figaro házassága - Susanna
Gioachino Rossini: A sevillai borbély - Rosina
Paul Hindemith: A hosszú karácsonyi ebéd - Lucia II.
Gian Carlo Menotti: A telefon - Lucy
Solti Árpád: La Violetta - Ilonka
Vajda Gergely: Georgia Bottoms - Daphne Colgate
Tallér Zsófia: Leánder és Lenszirom - Csibecsőr

Operett szerepei:
Ifj. Johann Strauss: Bécsi vér - Franciska Cagliari
Ifj. Johann Strauss: A denevér – Adél
Kacsóh Pongrác: János vitéz - Iluska
Kálmán Imre: Csárdáskirálynő – Vereczki Szilvia, Stázi
Szirmai Albert: Mágnás Miska – Rolla
Lehár Ferenc: A mosoly országa - Liza

Kiss Diána