Társulat

Kósa Lőrinc

Kósa Lőrinc

magánénekes
bariton

Tanulmányok

Hegedűn kezdi meg tanulmányait Csíkszeredán, később Bodurian Ágota növendéke lesz Székelyudvarhelyen, majd a Bartók Béla Konzervatóriumban fejezi be középiskolai tanulmányait brácsa szakon. Énektanulmányait 2013-ban kezdi meg Schultz Katalin tanárnőnél. Egyetemi tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem operaének szakján fejezi be 2021-ben Halmai Katalin és Pogány Imola irányításával Almási-Tóth András osztályában.

Díjak, elismerések

A II. Andor Éva Énekverseny osztott II. díjasa (I.díjat nem osztottak) (2018)
A IX. Nemzetközi Simándy József Énekverseny különdíjasa (2016)

Művészeti munkássága

Dolgozott többek között a Miskolci Nemzeti Színházban, a Pécsi Nemzeti Színházban, olyan karmesterekkel, mint Hollerung Gábor, Oberfrank Péter, Kocsár Balázs, Gyüdi Sándor, Vajda Gergely és Dobszay Péter.
Szívügyének tekinti a magyar kortárs zeneszerzők munkásságának elősegítését, így több darabot, dalciklust is sikerrel bemutatott nagy közönség előtt. Rendszeresen fellép oratorikus művek élén is, gyakori vendégművésze a Budafoki Dohnányi Zenekarnak és a Szegedi Szimfonikus Zenekarnak egyaránt. A Magyar Állami Operaház tagja.

Előadásai az évadban

október 22. 17:00
kortárs opera 12
Giacomo Puccini

[SZKIKKI] 2.0

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet
december 2. 19:00
kortárs opera 12 premier
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
28. Misura Zsuzsa bérlet
december 8. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
35. Pártay Lilla bérlet
december 10. 17:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
34. Pászthy Júlia bérlet
december 15. 20:00
kortárs opera 12
Eötvös Péter

VALUSKA

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Berkes János bérlet
augusztus 8. 18:00
klasszikus opera 14 főpróba
Giuseppe Verdi

AZ ÁLARCOSBÁL

Magyar Állami Operaház