Tovább a tartalomhoz
(1931–2019)
Kolozsvárott született 1931. március 17-én. A Kolozsvári Állami Konzervatóriumban folytatott zongoratanulmányokat. 1947-ben települt át Magyarországra. 1951 és 1953 között magánúton tanult Koranek Jánosnénál, majd dr. Sipos Jenő irányításával. 1953 és 1986 között a Magyar Állami Operaház magánénekese, ahol több kisebb szerep után a Rigoletto Gildájaként debütált. Színpadra lépett a zeneirodalom legszebb lírai szoprán szerepeiben. Legemlékezetesebb alakításai Mozart operáihoz fűződnek, mintegy három évtizeden át volt a társulat vezető Mozart-énekesnője, de lírai és szubrett szerepekben is nagy sikert aratott. Rendkívüli muzikalitás, kikezdhetetlen technikai tudás, nagyszerű színészi játék jellemezte alakításait. Európa-szerte vendégszerepelt, számos alakítását őrzi a Rádió, illetve a Hungaroton archívuma. Nyugdíjba vonulása után is színpadra lépett, Tóth János rendezéseiben több, kifejezetten az ő karakterére alakított szerepet játszott (Flotow: Márta – Lady Harriet, ifj. J. Strauss: A cigánybáró – Mária Terézia). 1986-tól a Szent István Zeneművészeti Szakközépiskola magánénektanára, majd évekig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense. 1989-től az Operaház énekmestere. Oratórium és dalénekesként is gyakran fellépett.

Főbb szerepei:

Drusilla (Poppea megkoronázása), Eurüdike (Orfeusz), Blonde és Konstanza (Szöktetés a szerájból), Susanna és Grófné (Figaro házassága), Pamina (A varázsfuvola), Rosina (A sevillai borbély), Norina (Don Pasquale), Gilda (Rigoletto), Micaëla (Carmen), Adél (A denevér), Lucy Lockit (Koldusopera), Hercegnő (Márta)

Díjak és elismerések:
A Halhatatlanok Társulatának Örökös Tagja (2010)
Déryné-díj (2000)
Bartók–Pásztory-díj (1997)
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (1994)
Kiváló művész (1981)
Magyar Rádió és Televízió Nívódíja (1974)
Érdemes művész (1973)
Liszt Ferenc-díj (1961)
László Margit