Lorenzo da Ponte
szövegíró
(1749–1838)
Az olasz szövegkönyvíró kora egyik legjelentékenyebb librettistája volt, kulcsszerepet töltött be a bécsi opera buffa felemelkedésében. Ma leginkább Mozart Figaro házassága, Don Giovanni és Così fan tutte című operáihoz írott szövegkönyveiről ismert.
Emmanuele Conegliano néven született Cenedában és 1763-ban vette fel a Da Ponte nevet, amikor apja áttért a zsidó hitről a kereszténységre. Papnak készült, de száműzték Velencéből politikai okokból. Drezdában Caterino Mazzolàval dolgozott, aki Bécs és Salieri felé irányította. 1783-ban udvari költő lett Bécsben. 1786-ban aratta első sikerét librettistaként Vicente Martín y Soler Il burbero di buon cuoréjával, és még abban az évben öt további librettót írt, köztük a Figaro házasságát is. A következő években Salierivel és Solerrel dolgozik, de II. József halála után 1791-ben elhagyni kényszerül az udvart. Európa-szerte utazott, mielőtt a londoni King’s Theatre-nél kötött ki, ahol újra Solerrel dolgozott együtt. 1805-ben New York-ba költözik, majd Pennsylvaniába, ahol kereskedőként dolgozott, illetve Memorie címmel visszaemlékezéseit írta. 1819-ben visszatér New York-ba, és 1825-ben, majd 1827-től haláláig a Columbia College-ban az olasz nyelv professzora volt.
Az olasz szövegkönyvíró kora egyik legjelentékenyebb librettistája volt, kulcsszerepet töltött be a bécsi opera buffa felemelkedésében. Ma leginkább Mozart Figaro házassága, Don Giovanni és Così fan tutte című operáihoz írott szövegkönyveiről ismert.
Emmanuele Conegliano néven született Cenedában és 1763-ban vette fel a Da Ponte nevet, amikor apja áttért a zsidó hitről a kereszténységre. Papnak készült, de száműzték Velencéből politikai okokból. Drezdában Caterino Mazzolàval dolgozott, aki Bécs és Salieri felé irányította. 1783-ban udvari költő lett Bécsben. 1786-ban aratta első sikerét librettistaként Vicente Martín y Soler Il burbero di buon cuoréjával, és még abban az évben öt további librettót írt, köztük a Figaro házasságát is. A következő években Salierivel és Solerrel dolgozik, de II. József halála után 1791-ben elhagyni kényszerül az udvart. Európa-szerte utazott, mielőtt a londoni King’s Theatre-nél kötött ki, ahol újra Solerrel dolgozott együtt. 1805-ben New York-ba költözik, majd Pennsylvaniába, ahol kereskedőként dolgozott, illetve Memorie címmel visszaemlékezéseit írta. 1819-ben visszatér New York-ba, és 1825-ben, majd 1827-től haláláig a Columbia College-ban az olasz nyelv professzora volt.