Társulat

Megyesi Zoltán

Megyesi Zoltán

magánénekes
tenor

Megyesi Zoltán 1975-ben született Szegeden, énekesi tanulmányait szülővárosában végezte. Első énektanára Berdál Valéria volt. Koncertrepertoárján megtalálhatóak Monteverdi, Schütz, Bach, Händel, Haydn, Mozart és Rossini oratóriumai, miséi, passiói és kantátái. Magyarországon kívül szerepelt számos európai országban, az Egyesült Államokban, Japánban és a Koreai Köztársaságban. Az utóbbi évek koncertfellépései közül kiemelkedik Monterverdi Tankréd és Clorindája, Haydn Salve Reginája Fischer Ádám vezényletével, Mozart Ascanio in Alba című operájának koncertszerű előadása a Dán Rádió Auditóriumában szintén Fischer Ádám vezényletével, illetve Händel Messiása, Bach Magnificatja és karácsonyi kantátái a Helmuth Rilling vezényelte koncerteken. Fischer Iván vezényletével többek között a Kölni Filharmónia koncerttermében, a brugge-i Concertgebouw-ban és a bécsi Konzerthausban is fellépett. A budapesti Bach-hét állandó szólistája. Fülei Balázs zongoraművésszel a zeneirodalom legtöbb jelentős tenorhangra írott dalciklusát (Winterreise, Die Schöne Müllerin, Britten-ciklusok stb.) előadták. Díjat nyert a 2003-as Gyurkovics Mária Énekversenyen, a 2007-ben Monteverdi Orfeo című operájának szerepeire Veronában megrendezett énekversenyen és a 2011-ben Rómában megrendezett nemzetközi egyházzenei énekversenyen. 2009-ben Simándy József-díjjal tüntették ki. A Magyar Állami Operaház Operastúdiójának tagja 2005-től 2007-ig. Első jelentős kritikai visszhangot kiváltó operai fellépése a Budapesti Tavaszi Fesztiválon bemutatott Mozart-maratonon a Così fan tutte Ferrandója volt 2006-ban. Rengeteg kis- és középszerep mellett a Magyar Állami Operaházban énekelt főszerepei Ferrando (Così fan tutte), Don Ramiro (Hamupipőke), Almaviva gróf (A sevillai borbély), Orfeusz (Haydn: Orpheusz és Eurüdiké), Pylades (Gluck: Iphigénia Tauriszban), de jelentős sikert aratott Don Ottavióként is a Don Giovanni Fischer Iván vezényelte és rendezte előadásában Budapesten és New Yorkban egyaránt.

Főbb szerepek:
Bizet: Carmen  Remendado
J. Haydn: A patikus – Mengone
J. Haydn: A filozófus lelke – Orpheusz
M. Haydn: Andromeda és Perseo – Fineo
Monteverdi: Orfeo – Orfeo, Apollo, I. pásztor
Mozart: Zaide – Gomatz
Mozart: Ascanio Albában – Aceste
Mozart: Szöktetés a szerájból – Belmonte
Mozart: Don Giovanni – Don Ottavio
Mozart: Cosi fan tutte – Ferrando
Mozart: A varázsfuvola – Tamino, Monostatos
Rossini: A sevillai borbély – Almaviva gróf
Rossini: Hamupipőke – Don Ramiro
Puccini: Pillangókisasszony – Goro
Puccini: Turandot – Pang
Wagner: A nürnbergi mesterdalnokok – Dávid

Előadásai az évadban

szeptember 16. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
22. Kaszás Ildikó bérlet
szeptember 18. 11:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
szeptember 23. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
31. Eiffel Ifjúsági bérlet
szeptember 25. 18:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
29. Keveházi Gábor bérlet
szeptember 30. 19:00
kortárs opera 18
The Gershwins®

PORGY ÉS BESS®

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
33. Misura Zsuzsa bérlet
március 10. 20:00
mix opera 14 premier
Giampaolo Testoni

FANTASIO & FORTUNIO

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
19. Eiffel Premier bérlet
március 12. 11:00
mix opera 14
Giampaolo Testoni

FANTASIO & FORTUNIO

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
26. Mészöly Katalin bérlet
március 17. 20:00
mix opera 14
Giampaolo Testoni

FANTASIO & FORTUNIO

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
32. Szumrák Vera bérlet
március 19. 19:00
mix opera 14
Giampaolo Testoni

FANTASIO & FORTUNIO

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
20. Rozsos István bérlet
március 25. 19:00
mix opera 14
Giampaolo Testoni

FANTASIO & FORTUNIO

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
39. Miller Lajos bérlet
április 2. 19:00
félszcenír opera 10
Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy

MÁTÉ-PASSIÓ

Magyar Állami Operaház
13. Szinetár Miklós bérlet
április 6. 19:00
félszcenír opera 10
Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy

MÁTÉ-PASSIÓ

Magyar Állami Operaház
április 7. 19:00
félszcenír opera 10
Johann Sebastian Bach – Felix Mendelssohn-Bartholdy

MÁTÉ-PASSIÓ

Eiffel Műhelyház – Bánffy Miklós terem
április 22. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
április 26. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
36. Medveczky Ádám bérlet
április 28. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
13. Szinetár Miklós bérlet
április 30. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
május 3. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
május 5. 19:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
május 6. 19:00
kortárs opera 16
Christoph Willibald Gluck

ÍPHIGENEIA TAURISZBAN

Magyar Állami Operaház
10. Kovács János bérlet
május 7. 11:00
mix opera 8
Szörényi Levente – Bródy János

ISTVÁN, A KIRÁLY

Magyar Állami Operaház
18. Kiss-B. Atilla bérlet
május 12. 19:00
kortárs opera 16
Christoph Willibald Gluck

ÍPHIGENEIA TAURISZBAN

Magyar Állami Operaház
04. Kasza Katalin bérlet
június 15. 18:00
kortárs opera 18 főpróba
Richard Strauss

ARIADNÉ NAXOSZBAN

Magyar Állami Operaház
június 29. 18:00
klasszikus opera 14 főpróba
Giacomo Puccini

PILLANGÓKISASSZONY

Magyar Állami Operaház