
Mohácsi János
rendező
1983–2010 között a kaposvári Csiky Gergely Színház rendezője, 2004-től 2010-ig a Kaposvári Egyetem Művészeti Karán a színész szakon mesterségtanár, osztályfőnök, a gyakorlati képzés vezetője volt. Első rendezését 1984-ben a kaposvári színházban Hogyan vagy partizán?, avagy Bánk bán címmel mutatta be, majd a következő évtizedekben dolgozott többek között Shakespeare, Schiller, Dürrenmatt, Arthur Miller, Goldoni, Paul Foster, Feydeau, Molière, Caragiale és mások művei alapján, illetve saját színpadi szövegeket hozott létre alkotótársaival közösen. Produkciói 1993 óta rendszeresen szerepelnek az Országos Színházi Találkozón, 2001 óta a Pécsi Országos Színházi Találkozón, ahol számos alkalommal kapott rendezői díjat, emellett díjakkal ismerték el előadásai dramaturgiáját, látványvilágát, zenéjét, továbbá díjaztak színészi alakításokat egyénileg és társulatként is. Rendezéseiért 2016-ig kilenc ízben kapta meg a Színikritikusok Díját, köztük többször a legjobb előadás díját. 1996-ban Jászai Mari-díjat kapott, 2008-ban érdemes művész lett. Pályája kiemelkedő jelentőségű előadásait gyakran testvérével, előadásai dramaturgjával, Mohácsi Istvánnal, illetve Kovács Márton zeneszerzővel közösen jegyzi (pl. Csak egy szög, 2003; 56 06 / őrült lélek vert hadak, 2006; Egyszer élünk, avagy a tenger azontúl tűnik semmiségbe, 2011; A képzelt beteg, 2014; e föld befogad avagy számodra hely, 2014). Dolgozott Nyíregyházán, Pécsett, Kecskeméten, Szombathelyen, Szatmárnémetiben és Marosvásárhelyen, továbbá Budapesten a Bárka, a Nemzeti, a Katona József, az Örkény, a Radnóti Színházban, illetve a Vígszínházban is. Első operarendezése a 2015-ben az Erkel Színházban bemutatott Aida volt.
Előadásai az évadban
június 6. 18:00
kortárs
opera
18
főpróba
AIDA
június 8. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 12. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 14. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 16. 11:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 18. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 21. 18:00
kortárs
opera
18
AIDA
június 26. 18:00
kortárs
opera
18