(1904–1980) 
Tizennyolc éves korában kezdődött kapcsolata az opera műfajával: ekkor fordította le remekül a Gianni Schicchi szövegkönyvét. Három éven át rendezőgyakornokként működött az operaházban, majd 1926-tól 1932-ig Kodály zeneszerzés-növendéke lett. 1933-ban tért vissza az Operaházhoz, ahol évtizedeken át rendezőként, 1957-től főrendezőként, 1959-től 1966-ig igazgatóként tevékenykedett. 1948-tól a Színművészeti Főiskola tanára, 1964-től 1974-ig főigazgatója volt. Rendezői pályája mellett igen jelentős műfordítói sikereket is magáénak mondhatott – éppúgy rányomta bélyegét a magyar operajátszásra, mint kortársa és évtizedeken át rendezőtársa, Oláh Gusztáv. Nádasdy a pillanatnyi intuíció embere volt, aki zseniális ötletekkel, ugyanakkor egységes és mélyen átgondolt, lélektani mélységekig hatoló koncepcióval állította színpadra különböző stíluskorszakok operáit. Legigazibb területe Puccini világa volt, amelynek világviszonylatban is egyik legjobb ismerője volt. A legapróbb részletekig kidolgozta a színészi játékot, ugyanakkor sokat ráhagyott az énekesek rögtönző képességére és átélésére. Egyaránt tökéletes biztonsággal vezette a szólistákat és a tömegeket. Pályája utolsó rendezéseiben közeledett a legmaibb stílusokhoz, így az új-bayreuthi eszmékhez. Énekesek gárdáját nevelte, mint végzett zeneszerző és nagyszerű muzsikus, minden munkájának kiindulópontja természetesen maga a zene. Ő dolgozta át a Hunyadi László és a Bánk bán szövegét. Prózai színpadon, filmrendezőként is működött. Számos külföldi operai centrumban volt vendégrendező, főleg Olaszországban (milánói Scala, Firenzei Teatro del Maggio Musicale, Veronai Aréna, Róma és Palermo).