(1892–1935)
A Zeneakadémián Koessler János és Herzfeld Viktor, majd Münchenben Felix Mottl tanítványa volt. 1912-ben a Fodor Zeneiskolában kezdett el tanítani, 1919-ben a Zeneakadémia zeneelmélet-tanára lett. Az Operaház 1918-ban mutatta be Az infánsnő születésnapja című pantomimjét, így első alkalommal zeneszerzőként hajolhatott meg a dalszínház függönye előtt. 1925-ben a minisztérium váratlanul megbízta az Operaház vezetésével. Noha a színházvezetésben teljesen járatlan volt, igazgatói szerepének betöltése idején egyik fénykorát élte a dalszínház. Abban a szűkre szabott évtizedben, amely megadatott a direktornak, kimozdította a színházat egyik legnagyobb válságából, és Európa vezető dalszínházai közé emelte. Közönséget nevelt, haladó kortárs műveket mutatott be, kiváló énekeseket és karmestereket szerződtetett. Gazdasági szempontból is megerősödött az intézmény. Az ő kezdeményezésér indították el 1932–1933-ban az úgynevezett „olcsó ciklusokat”, amelyek többek közt a következők voltak: Wagner-ciklus nyolc előadással a szerző halálának 50. évfordulója alkalmából, Verdi-ciklus, Mozart-ciklus, valamint ifjúsági előadások, balettsorozatok és délutáni előadások. 1933-ban ő alapította meg az Operabarátok Egyesületét. Ugyancsak az ő kezdeményezésére indult el az Operaház Emlékgyűjteménye 1934-ben, amelynek első tíz tárlata 1930-ban nyílt meg. 1934-ben, amikor az Operaház fennállásának ötvenedik évfordulóját ünnepelte, nagyszabású ünnepségsorozatot szervezett. Működésének tíz éve alatt műsorra tűzték Debussy Pelléas és Mélisande, Mozart Così fan tutte, valamint Verdi Falstaff című operáját. Radnai igazgatása alatt erősödött meg a magyar repertoár, számos komponistát biztatott, segített abban, hogy művei az Operaházban színpadra kerülhessenek. Ezek közül is kiemelkedik a két Kodály-ősbemutató, a Háry János (1926) és a Székely fonó (1932), valamint A fából faragott királyfi 1935-ös felújítása.
A Magyar Állami Operaház Örökös Tagja (posztumusz, 2018).
